A pálfordulás napja

Saulból lett Szent Pálra emlékezünk, aki a keresztényüldözőből vált a keresztények egyik legnagyobb tanítójává. Nevéhez, emléknapjához népi időjárási megfigyelések is köthetőek.

Január 25-én ünnepli az egyház a keresztényüldöző Saul megtérését. A tarzuszi ifjú élettörténetét főként az Apostolok Cselekedetéből ismerhetjük meg. Jómódú családból származott, szülei Jeruzsálembe küldték, hogy kitanulja az Ószövetséget, abban bíztak, hogy rabbi lesz belőle, hiszen a farizeusok lelkes tanítványa volt. Eközben elsajátította a sátorkészítés mesterségét is, amit egyes források szerint apostolkodása idején sem adott fel.

Lelkes üldözője volt a keresztényeknek: a férfiak mellett meghurcolta  a nőket és a gyermekeket is. A Szentírás tanúsága szerint Saul egyetértett István diakónus megkövezésével is (ApCsel 8,1). A Damaszkusz felé vezető útján, melynek célja volt, hogy a városon át Jeruzsálem keresztényeit is megfenyítse, egy látomásban Jézus kérdőre vonta őt, miért üldözi őt, azaz a keresztényeket (ApCsel 9,1-18). E pillanat mérföldkővé vált az ifjú életében, innentől fogva ugyanis Pál apostol néven a damaszkuszi zsinagógától kezdve három nagy missziós útja és fogsága idején is mindenfelé Jézus örömhírének hirdetőjévé vált. Bonyodalmas útja végén Rómába került, ahol a pasztorális levelek és a hagyomány szerint, mivel római állampolgár volt és nem lehetett a zsidó kínzások alá vetni, lefejezték. „Egy régi legenda szól arról, hogy azon a helyen, ahol szent feje a földre hullt, három forrás fakadt. Mély értelmű jelképe ez annak az élet-folyamnak, amely Pálon át a világba áradt.” (Diós István: A szentek élete)

A Saulból (az ószövetségi királyra utaló név helyett) Pál apostollá váló ifjú (a legkisebb apostol, ahogy önmagát nevezte, mivel keresztényüldöző múltja miatt nem találta méltónak magát az apostoli címre) hithirdető munkássága lett a kereszténység terjedésének, világvallássá válásnak legjelentősebb alakja. A Legenda Aurea úgy tartja, hogy a látomás következtében a földre esett, három napig megvakult, mely időszak alatt megtanulta a teljes evangéliumot. Ennek okán számos tanító levelében intő  jelleggel főként a pogányokat szólította meg. Leveleit tollba mondta, többek között Tertius nevű titkárának, de egyes levelek végén a címzettekhez intézett jókívánságait a hitelesség megerősítéseként saját kezűleg írta.

Pál legjelentősebb levelét Korintusból írta a római egyházközséghez. „A levél mindent összefoglal, ami a két évtizedben teológiailag kiérett benne. Kiegyensúlyozottan kifejti evangéliumát: a megigazulás egyedül csak a hitből van, a Törvény, a bűn és a halál alól való szabadság Isten műve Jézus Krisztusban. Hitének középpontja Isten szeretete, amitől semmi sem szakíthat el (Róm 8,38 sk.).  8…) ”. (Diós István: A szentek élete) A Rómaiakhoz írott levele teológiai végrendelete lett.

Szent Pál Fotó: pixabay.com

A néphagyomány és különböző könyvek több szókapcsolattal is illetik a napot: az Érdy-kódexben Szent Pál apostolnak megfordulatja, a Debreceni kódexben Szent Pál apostolnak megtéréseként jelenik meg, Beythe István Szent Pál megtérölése, a szegedi néphagyomány pedig Jóraforduló Pál napjának nevezi. 

Ahogy számos más szent ünnepén, úgy ezen a napon is az időjárás beszédes lehet: ha köd van, úgy tartják, elpusztulnak a jószágok, ha fúj a szél, az háborút hoz, s ha jó az idő, akkor a bőséges lesz a termés is. A falvak lakói hittek benne, hogy még annyi téli, hideg napot kell kibírni, mint ami az évben eddig eltelt, s ha ez időtájt még megvolt a télire betakarmányozott elemózsia és bornak, a család tavaszig mindenfajta nélkülözés nélkül kihúzza. Ahogy a mondás tartja:

Fele kenyér, fele bor. 

A köznyelvbe is bekerült, a hirtelen viselkedésváltozás, véleményváltás jelenségét mai napig  pálfordulásnak nevezzük. Ahogy az időjárás a napforduló közeledtén jelentősen megváltozik, úgy az ember is egy erős behatás révén akár gyökeresen megváltoztathatja véleményét az élet dolgairól. Így könnyen meglehet, hogy életünk során mi magunk is többször átéljük a pálfordulást.

 

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com