Lúcia, aki lehet boszorkány vagy a fény szentje is

A téli ünnepek egyik közkedvelt elemét képezik a Luca-napi szokások, hagyományok. De hogy ki is volt Lúcia, hogyan vált szentté, majd egyes vidékeken akár boszorkánnyá, most mind megtudhatjuk.

Mindenekelőtt lássuk, ki volt Szent Lúcia, a nap szentje! Ismereteink szerint Siracusa városában élt, az egyik legelőkelőbb család hajadonaként a 4. század derekán. Életéhez kötődik egy legenda is, mely szerint a hajadon leány elkísérte beteg édesanyját Cataniába, Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulást kérjenek számára. Miután anyja meggyógyult, Lúcia álmot látott, melyben Szent Ágota megígérte neki, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként olyan dicsőséget szerezhet Siracusanak, mint Ágota Cataniának. A hazafele vezető úton a fiatal lány megosztotta álmát édesanyjával, ő pedig engedélyezte, hogy ne kelljen férjhez mennie.

Mivel a lánynak már volt egy pogány jegyese, amikor ezt meghallotta, bosszúból meghurcoltatta őt, hiszen elesett nem csak a házasságtól, de a jelentős hozománytól is. Amikor megtudta szándékát, Lúcia a legendák szerint így felelt üldözőjének:

„Tedd, ami neked jólesik, de én azt teszem, amiből üdvösségem támadhat!”.

A bíró úgy döntött, hogy mivel nem akart férjhez menni, nyilvános házban gyaláztatja meg, és ezzel a benne lakó Szentlelket kiűzik belőle. A legenda úgy tartja, hogy a dacolva az emberi akarattal a Szentlélek Lúcia segítségére sietett, és olyan nehézzé tette a testét, hogy senki nem tudta elmozdítani a helyéről. Ezt követően a kínzások széles sora vette kezdetét, de egyik sem tudott fájdalmat okozni a lánynak. Csak az a kard végzett vele, mely torkát döfte át, de csak miután az utolsó kenetet felvette egy oda rohanó atyától.

Tisztelete mind a néphagyományban, mind az egyházban az 5-6. század környékén alakult ki. Élete és vértanúhalála megihlettet számos festőt, költőt és írót – köztük Dantét. Mivel neve a lux latin szóból ered, ami fényt jelent, így a vakok, gyengén látók és más szembetegségben küzdők védőszentjének is tekintik. De minden más, hegyes eszközzel dolgozó védőszentjének is tartják a vértanút. 

Mivel igen közkedveltek a szenthez fűződő legendák, illetve a Gergely-féle naptárreformig az év közepére esett ünnepnapja, számos pogány szokást is ráaggattak az ünnepre, melyből jelentős rész máig megmaradt.

Már az ünnep előestéjén régen szokás volt, hogy a falu lányos házai elé szalmát szórtak, vagy éppen ellopták a családi ház kapuját. Viszont szokás volt köszöntővel kedveskedni az erre a névre hallgató lányok, asszonyságok számára. Ehhez egy ismert népi versike is köthető: 

Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!
Tiktyok, luggyok ülőssek legyenek,
Fejszéjek, furójok élessek legyenek!
Ú’ megállanak a helibe,
mint a fűzfa a tövibe!
Akkora disznójuk legyen, mint a hidas,
Akkora szalonnájok legyen, mint a pajtakapu,
Ollan hosszu kóbászuk legyen, mint a falu hossza,
Annyi töpörtőjük legyen, mint a tengerben a föveny,
Annyi pénzek legyen, mint az égen a csillag,
Annyi csirkéjük legyen, mint a kertben a fűszál!
Luca, Luca, kitty-kotty!

A versike elsősorban a bőséges tojásra vonatkozott, hiszen mintegy ráolvasásként is alkalmazták, hogy a tyúkok jól tojjanak, a kakas pedig keresse a tyúkot (de ne a szomszédét), hogy sok kiscsirke lehessen a következő esztendőre. Tilalmak is övezték a napot: tilos volt varrni, babot fejteni, hogy ezzel nehogy „kifejtsék” a tyúkból a tojást. 

Luca napját mindenféle jóslás szempontjából is fontosnak tekintették. Ha valaki lucaágat tett a vízbe (letört cseresznyefa ág vagy egyes helyeken aranyvessző), és az karácsonyra kivirágzott, bizony, jövőre férjhez ment a lány.

Míg Lúciát az olasz vidékeken szentként tisztelték, a magyar, horvát, szlovén, osztrák területeken elterjedt a boszorkányi, démoni félelme, és boszorkányként, sok helyen seprűn ábrázolják.

Ezen a napon kezdték el készíteni Luca székét tizenhárom különböző fából, szigorúan az előírásokat követve. A szék szentestére készült el, és az volt a rendeltetése, hogy a templomban arra ráállva megláthassák a boszorkányokat, akik ilyenkor ökörszarvat, agancsot vagy tollas fejdíszeket viseltek. Aki a széken ült, s meglátta a boszorkányokat, hazafele mákot kellett maga után szórjon, mert a hiedelem szerint a boszorkány üldözni kezdte, hogy leleplezte őt, és egyedül a házba érve volt biztonságban. Ezt követően a széket rögvest el kellett égetnie. 

Fotó: wikipedia.org