A tradicionális és a modern egyedülálló ötvözete: Japán Idén ünnepeljük a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok 150. évfordulóját.
Ismét előkelő ranglistára kerültek fel magyar egyetemek! A 2020-as rangsoron több magyar egyetem is helyet kapott.
Magyar siker: 680 egyetem hallgatóit utasította maga mögé az ELTE csapata „Az Eötvös Loránd Egyetem 2019 világbajnoka” – tette közzé honlapján gratulációját a jogászversenyt rendező szervezet.
Még mindig az ELTE a legnépszerűbb Több mint 112 ezren nyújtották be jelentkezésüket idén a felsőoktatási felvételi eljárásba.
Az ELTE már a gyakorlatban is a balliberális eszmék szócsöve lett Közleményben cáfolt az egyetem docense
Általános iskolai osztályt sem indítanak ennyi fővel Mutatjuk, mennyien járnak Magyarországon gender szakra. Ennyi embert érdekelt a nemi szerepekről való gondolkodás.