Legyen ön is csöndes, udvarias informatikusnő!

Nemi egyenlőségi tervet készített az Eötvös Loránd Tudományegyetem, amivel alapvetően nincs is baj: nekem is volt szerencsém arrafele olyan profhoz (Isten nyugosztalja), aki lányoknak elvből nem adott ötöst. Igaz, nem rémlik, hogy mi ezt akkor rendszerszintű diszkriminációnak tekintettük volna (zseni volt az öreg, ennyi belefért; ráadásul van egy hangulata annak, amikor a prof izzad le a vizsgán, hogy ötös helyett négyest bírjon adni), de tagadhatatlanul akadtak ott bizonyos igazságtalanságok, amelyeknek egy öntudatos Z generációs hallgatólányt már nem feltétlenül lehetne kitenni.

A most előterjesztett dokumentum azonban elsősorban azt vizsgálja, miként alakul az egyes karokon a nemek aránya, különös tekintettel a magasabb fokozattal rendelkező oktatókra. És – ó, mizéria! – ki is derül, hogy bár összességében az oktatók 46 százaléka nő, ők többnyire tanársegédek és adjunktusok; a docensek körében arányuk már csak 36 százalék, a professzoroknak pedig egyötödét sem teszik ki. A dokumentum szerzői ezért rámutatnak: itt egyfajta „üvegplafon” hatás érvényesülését látjuk, amennyiben a nők számára a magasabb pozíció ténylegesen nehezebben érhető el.

Hogy maga a jelenség előfordulhat, az nem kérdés – fel is kell lépni ellene, ha bizonyítottan fennáll, tiszta sor. A puszta statisztikákból azonban bajosan lehet messzemenő következtetéseket levonni. Nem árt ugyanis az érintett nőket is megkérdezni egészen konkrétan: Vajon azért tanársegéd-e kegyed még mindig, mert nem kap lehetőséget az előrelépésre, vagy mert a doktori fokozat megszerzése helyett épp messze fontosabbnak tartja a baba-mama tornát vagy esetleg a fia röplabdaedzését? A néni azért ment docensként nyugdíjba, mert esélye sem volt a professzori titulusra, vagy mert az első unokáinak születésekor inkább átnyergelt álomnagyinak?

S a kollegina vajon azért fordított-e hátat a tudományos életnek, mert úgy beverte a fejét az üvegplafonba, hogy csak úgy nyekkent, vagy mert időközben rájött, hogy a „Delaminációk hatása rétegelt kompozit szerkezetek öngerjesztett rezgéseire” témakör kutatása roppant érdekes ugyan, de a pralinékészítés, a szütyővarrás vagy a mentálhigiénés coaching mégis jobban bejön?

„Saját kis cég, mindennapos, kézzelfogható sikerélmény, meg egyébként is, valahogy az a karrier már nem hoz lázba” – aki harmincas-negyvenes értelmiségi nők körében hallgatózik, könnyen megütheti a fülét az ilyesmi.

Pár éve készült a Harvard Egyetemen egy kutatás, amely tudományosan is megállapította: a nők éppúgy elérhetőnek tartják a szakmai előmenetelt, mint a férfiak, viszont kevésbé érzik kívánatosnak. Méghozzá azért, mert jellemzően többféle életcéljuk van, mint a férfiaknak, ráadásul ezek az életcéljaik kevésbé irányulnak hatalom elérésére. Így viszont máris kevésbé vonzó az a lehetőség, hogy egész életüket „a gráfok hosszú körei és útjai” típusú témáknak szenteljék és kreditátviteli bizottsági ülésekre járjanak, bármennyire is szeretnék a felsőoktatási intézmények javítani a vonatkozó nemi statisztikáikat.

Persze már eleve kérdés, miért lenne automatikusan „jobb” az, ha szignifikánsan emelkedik a nők aránya az Informatikai Karon, miközben fiatal nők tömegei szenvednek az ülőmunka miatti hát- és derékfájástól, valamint hamvas arcbőrük képernyőhasználat miatti gyors öregedésétől. Azt reményeink szerint senki nem gondolja komolyan, hogy adott esetben magasabb rendű tevékenység volna az emodzsik fejlesztése és integrálása, mint a hús-vér óvodások dajkálása és szocializálása, vagy a végstádiumú betegek emberséges ápolása.

A bérezés tekintetében kétségkívül ordít a különbség, amely enyhítendő is, attól azonban sajnos nemigen fog emelkedni az óvónők fizetése, ha több lesz a női webfejlesztő.

Az némileg megnyugtató, hogy az ELTE egyelőre csupán vitára bocsátja a döntéshozó testületeken belüli női kvóta bevezetésének kérdését, annak azonnali előírása helyett; ugyanakkor „az álláshirdetések nemi elfogultság mentessé tétele” típusú programpontoknál felszisszenhet az ember lánya. Ha ugyanis rákattintunk az angol nyelvű „nemi egyenlőségi dekóderre”, amelyet az egyetem átültetne magyarra, ott nagyjából arról van szó, hogy egy számítógépes program ellenőrzi a hirdetések szavait, és jelez, ha túl sok „férfias” kifejezés szerepel bennük, úgymint „intellektuális”, „független”, „logikus” vagy „ambiciózus”, mert ezek állítólag eltántoríthatják a nőket a pályázástól. Megijednek tőlük szegények. Azaz a nemi egyenlőség jegyében azt feltételezik az értelmiségi nőről, hogy már maga az „intellektuális” szó is kisebbségi komplexusokat kelthet benne, ellentétben például a „lojális”, „csöndes”, „udvarias” kifejezésekkel, amelyek pont neki valók.

Hát, négyes ide, négyes oda, a jó öreg prof legalább nem nézett le minket.

 

Kiemelt kép forrása: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre!