egyház
- Egyéb
„A kommunista ideológiában kódolva van a terror az egyházakkal szemben”
Nem volt egyedülálló jelenség Európában, hogy a társadalom különböző csoportjai szélsőséges irányba kerestek kiutat a világháborút követő káoszból – mutatott…
- (H)arctér
Srí Lankán jelentősen emelkedett a merényletek halottainak száma
Ruvan Gunasekera szerint a sebesültek száma hozzávetőleg ötszáz. Az amerikai külügyminisztérium figyelmeztetést adott ki a szigetországba utazó állampolgárai számára. A…
- Egyéb
Megtelnek az utcák a körmeneten
A nagyszombati mise után a hívők kivonulnak a templomból a körmenethez. A föltámadt Krisztus szobrát, az „Alleluja-szobrot” a hagyomány szerint…
- Keresztényüldözés
A nyugati világ a magánszférába száműzte Istent
A helyzet komoly, ezért megfelelő választ igényel. A gonosz abból szerzi erejét, hogy mi visszautasítjuk Isten szeretetét. Megtanulni szeretni Istent:…
- (H)arctér
Hölvényi: nem állhat helyre Szíria a keresztény egyházak megerősítése nélkül
A képviselő – aki egyúttal az Európai Parlament néppárti frakciójában (EPP) a vallások közötti párbeszéddel foglalkozó munkacsoport társelnöke – hangsúlyozta,…
- (H)arctér
Krakkóban megkezdődött Esterházy János boldoggá avatási pere
A szentmisét Cserháty Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia külföldi magyar lelkipásztori szolgálatért felelős püspöke mutatta be Esterházy János boldoggá…
- (H)arctér
Megjelent Ferenc pápa romániai látogatásának részletes programja
A bukaresti római katolikus érsekség egy sajtótájékoztató keretében ismertette a programot, amely megerősíti, hogy Ferenc pápa június 1-jén mutat be…
- (H)arctér
Erdő Péter bemutatta Rómában a 2020-as Eucharisztikus Kongresszus programját
A prímás, esztergom-budapesti érsek elmondta, nemzetközi szokás szerint a NEK eseményei már a kongresszus előtti héten elkezdődnek: az esztergomi Szent…
- (H)arctér
Egyházak és vallás a Tanácsköztársaságban
„Terrorral követelik, hogy az iskolákban azonnal szüntessék meg a hitoktatást, az egyház és állam azonnali szétválasztását! […] Hatalmi hóbortjukban ma…
- Vélemény
Soós Szilárd: A fiatalok nem találják helyüket az egyházban
A bizalomvesztés az egyik ok, ami miatt a fiatalok ma jellemzően elhagyják a keresztény egyházakat – írja a Reposzton megjelent…