Brüsszel
- (H)arctér
Szijjártó: Brüsszel újabb őrültségre készül a migráció ügyében
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Budapesti Migrációs Konferenciát követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az ENSZ Közgyűlésében 2018-ban „áterőltetett” paktum…
- (H)arctér
Varga Judit: egyenes szakmai érvekkel készül a kormány a jövő heti vitára
Varga Judit bejegyzésében azt írta: „jövő héten újra előkerül Európa megfáradt, beteg lova”. Ugyanis – mint megjegyezte – az Általános…
- (H)arctér
Menczer: Brüsszel szerint a migrációt meg kell szervezni és finanszírozni kell
Menczer Tamás csütörtöki bejegyzésében kiemelte: az akcióterv harmadik pontja arról szól, hogy a migrációt meg kell szervezni. Már a kibocsátó…
- (H)arctér
Brüsszel betiltaná a karácsony kifejezés és a keresztény nevek használatát
Antonio Tajani a jobbközép Hajrá, Olaszország! (FI) alelnöke, az Európai Parlament volt elnöke és az alkotmányügyi bizottság jelenlegi elnöke hétfőn…
- (H)arctér
Német civil hajó kötött ki Szicíliában nyolcszáz bevándorlóval
Trapani kikötőjében a helyi prefektúra és a vöröskereszt emberei fogadták a vasárnap kora délután érkezett hajót. A bevándorlókat egyenként orvosi…
- (H)arctér
XVI. Benedek pápa is kiállt a jobboldali politika mellett
Lengyelország hagyományai szerint keresztény ország: a lakosság több mint kilencven százaléka katolikusnak tartja magát. Ennek ellenére az utóbbi időben Lengyelországot…
- (H)arctér
Hollik: Brüsszel a felelős az európai „rezsiválságért”!
Hollik István a felvételen leszögezte: Brüsszel erőltette – klímavédelem címszava alatt – a hagyományos európai energiatermelés leépítését, miközben minden átmenet…
- (H)arctér
Varga Judit: a LIBE küldöttsége előre megírt ítélettel érkezett
Varga Judit a küldöttség tagjaival való találkozó előtt azt mondta, Magyarország egy szabad és független ország, amely tagja az Európai…
- (H)arctér
Minden keletre küldött euróból 70 cent visszamegy nyugatra
Gulyás Gergely rámutatott: az európai uniós szervek főként Lengyelországot és Magyarországot támadják, de az utóbbi időben Szlovéniát és Ausztriát is.…
- (H)arctér
Kocsis Máté: a gyermekvédelemről nem Brüsszel dönt, hanem a magyar emberek
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője ismertette: a tanácskozáson megerősítették a kormányt abban, hogy a gyermekvédelmi vitában nem változtatnak az álláspontjukon. Kocsis…