Brüsszel nem sokáig várt a választások után – példát akarnak statuálni a balliberálisok

Az EP-frakciók vezetői az uniós politikai prioritások végrehajtásáról kérdezték a bizottság elnökét. Von der Leyen a baloldali-liberális politikusok magyar és lengyel jogállamiságról feltett kérdéséire válaszolva elmondta: az Európai Unió Bíróságának ítélete – amelyben a bírák elutasították a Magyarország és Lengyelország által a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszerről szóló rendelet ellen benyújtott kereseteket – megerősítette: „a bizottság megközelítése helyes ebben a témában”.

Hozzátette: a magyar kormánynak adtak esélyt arra, hogy a bizottság aggályaira válaszoljon, ezeket a válaszokat a testület elemezte.

„Arra a következtetésre jutottunk, hogy meg kell tennünk a következő lépést” – szögezte le.

Ursula von der Leyen azt mondta, hogy „Magyarországon a korrupció a legnagyobb probléma”. Hozzátette, hogy a bizottság tárgyal a magyar kormánnyal a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk helyreállítását célzó alaphoz kapcsolódó terv elfogadásáról és a források folyósításáról, de a folyamatot ez idáig nem sikerült lezárniuk.

„Számunkra a korrupció elleni fellépés a legfontosabb feltétel e téren” – emelte ki a brüsszeli uniós végrehajtó testület elnöke.

Lengyelországgal kapcsolatban Ursula von der Leyen elmondta, hogy ott a legnagyobb aggályt a jogállamiság terén az igazságszolgáltatás függetlensége jelenti, amit az úgynevezett 7-es cikk szerinti eljárásban – a jogállamiságra jelentett rendszerszintű veszély kockázatát elemezve – vizsgálnak. A helyreállítási alap forrásairól Lengyelországgal kapcsolatban azt mondta, hogy a vita egyelőre lezáratlan.

(Forrás: MTI)

A címlapképen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sajtótájékoztatót tart az ukrajnai helyzetről Brüsszelben 2022. február 27-én. Forrás: MTI/EPA pool/Stephanie Lecocq

'Fel a tetejéhez' gomb