bioetika
- (H)arctér
A szülők akarata ellenére kapcsolnák le kétéves lányukat a gépről az orvosok
A kétéves kislány szülei a legfelsőbb bíróság döntésének megváltoztatására várnak az ügyben: az ugyanis jóváhagyta, hogy – a szülők akarata…
- Vélemény
Bioetikus válaszolt a kérdéseinkre a katolikus egyház szerint elfogadható vakcinákkal kapcsolatban
Bioetika rendkívüli helyzetben – Az aktív szereplőknek – kormány, közigazgatás, egészségügy, katolikus egyház és más felekezetek stb. – normális és…
- (H)arctér
Emberi szerveket növesztenének majmokban
Emberi sejteket tartalmazó majomembriókat hoztak létre amerikai és kínai szakemberek, akiknek eredményei segíthetik a beültethető emberi szervek növesztésére irányuló kutatásokat,…
- Vélemény
Nem indokolt a vakcinák között válogatnunk erkölcsi szempontból
Nem vagyunk abortuszpártiak „Sürgetjük a gyógyszergyárakat és a kormányokat, így Magyarország kormányát is, hogy a kutatások támogatása, illetve a különböző…
- (H)arctér
A lombikprogram egyik orvosa saját maga termékenyítette meg a petesejteket – 49 gyereke született
A DNS-tesztek mindenki számára elérhetőek, és manapság egyre népszerűbbek is. Egyre több cég foglalkozik ezzel, mivel szaporán nő a kereslet…
- (H)arctér
Génszerkesztés: Két összeegyeztethetetlen világkép feszül egymásnak
Robbant a hír tavaly novemberben, miszerint Kínában génmódosított csecsemők születtek egy addig titokban tartott beavatkozás nyomán. A bejelentést máig tartó…
- (H)arctér
Az egyház feladata, hogy védelmezze az életet
Jérôme Lejeune 1958-ban felfedezte az akkoriban mongolizmusnak nevezett tünetegyüttes okát. A Down-kór és más kromoszóma-rendellenességek terén végzett munkásságát számos díjjal…
- (H)arctér
Beer Miklós püspök a génszerkesztett babákról
A világon első ízben születtek olyan babák, akiknek a génjeit módosították, hogy ne fertőzhesse meg őket a HIV-vírus – közölte…
- (H)arctér
Génszerkesztett babák születtek Kínában
A felvétel szerint a két kínai ikerlány, akiket Lulunak és Nanának nevezett „sírva jött a világra néhány hete, egészségesen, mint…
- (H)arctér
Amíg mindennapi kenyerünk az asztalra kerül – III.rész
Az almatermelők „állatorvosi lova” és egy dél-koreai példa Ha a termelői kiszolgáltatottságról beszélünk, akkor valóban az almatermesztés a legszemléletesebb példa,…
- 1
- 2