Belgium
- Keresztényüldözés
Belgiumban növekszik a felnőtt keresztségek száma
„2010-ben a felnőtt keresztségek száma 143 volt, 2015-ben 180, idén pedig már 305” – olvasható a Cathobe nevű belga katolikus…
- (H)arctér
FRISSÍTVE – Belgiumban legalább nyolc hétig fennmarad a rendkívüli helyzet
A miniszter hangsúlyozta, annak érdekében, hogy elkerüljék egyszerre túl sok ember kórházi kezelését, a kormány szigorú intézkedéseket hozott a járvány…
- (H)arctér
Sportcsarnokká alakítanak át egy templomot Brüsszelben
A tizenkilenc kerület közül, amely Brüsszel régióját alkotja, Anderlecht jelentős muszlim népességgel rendelkezik, amelynek nagy része Észak-Afrikából érkezett. Ennek fényében…
- (H)arctér
Növekedett a gyűlöletkeltéssel összefüggő panaszok száma tavaly Belgiumban
A jelentés szerint a kirekesztő vagy gyűlöletkeltő megnyilvánulásokat bejelentők száma egy év alatt 318-ról 400-ra emelkedett. Carlos Crespo, a Mrax…
- (H)arctér
Felmentettek a gyilkosság vádja alól három, eutanáziát végrehajtó orvost Belgiumban
Az esküdtszék 8 órás tanácskozást követően, azt az ítéletet hozta, hogy az orvosok tiszteletben tartották az eutanáziára vonatkozó belga törvényeket,…
- Szabadidő
Felfedezték az eddigi legrégebbi gombafosszíliát
A Corentin Loron, a belga Lüttichi Egyetem tudósa vezette kutatócsoport a gomba számos példányát találta meg Kanada északnyugati részének palás…
- (H)arctér
Országok, ahol nem lehetőség, hanem kötelesség a szavazás
A kötelező szavazás áll annak a jelenségnek a hátterében, hogy a legnagyobb részvételi arányok ezekben az országokban mérhetőek az EP-választáson:…
-
Belgiumban nem tilos antiszemita bábukkal felvonulni
A menet élén haladó karneváli kocsin két pajeszos, szakállas, kalapos, kampós orrú férfit ábrázoló, nagyméretű rózsaszín bábu volt látható, amelyeket…
- Keresztényüldözés
Bevezetnék a kötelező fogamzásgátlást Belgiumban
A flamand Szocialista Párt-Mások (Socialistische Partij – Anders) vezetője, John Combrez bizonyos személyeknek, meghatározott periódusban kötelezővé tenné a fogamzásgátlást. “Meg…
- (H)arctér
Fiatalok tüntettek a klímaváltozás elleni küzdelem fokozásáért Belgiumban
A rendőrség tájékoztatása szerint Brüsszelben 12 500-an, Liege-ben 15 ezren vettek részt a demonstráción, azaz összesen 27 500-en, valamivel kevesebben,…