animáció
- Kultúra
Jankovics Marcell figurája vigyázza ezentúl a budapestieket
Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, művelődéstörténész, a nemzet művésze előtt tisztelegve emlékfalat avattak Budapesten a Gyulai Pál utca 13. szám alatti…
- Vélemény
Békési Sándor: A rajzfilm is szószék
A rajzfilmsorozat remélhetőleg megragadja a nézőt és megadhatja neki azt az élményt, amelynek alapján egyszer majd a krisztuskövető, boldog élet…
- Vélemény
A Nagy Lajosról készült film nemcsak a történelem kedvelőihez szól
Nemrégiben készült el az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány gondozásában a Nagy Lajos – Egy birodalom ura című tudományos ismeretterjesztő animációs…
- Vélemény
Cseh Tamás is elégedett lehetne a Kojot négy lelkével
A Kojot négy lelke című vadonatúj mozifilm a teremtett világunk felelősségteljes továbbadására hívja fel a figyelmet, mindezt „indián-köntösben”, amely még…
- Vélemény
Kínai lett a Magyar népmesék
Elképzelhető, hogy idővel Kínában is bemutatásra kerül a Magyar népmesék sorozat, a szinkron már elkészült Sanghajban – nyilatkozta lapunknak Mikulás…
- Kultúra
Tíz éve nincs velünk: Varga Csabára emlékeznek
Varga Csaba (1945–2012) Balázs Béla-díjas magyar animációsfilm-rendező halálának 10. évfordulójára emlékeznek 2022. október 27-én 17:30 órai kezdettel az Óbudai Társaskörben.…
- Vélemény
Jankovics Marcell nem láthatta, de ön megnézheti – Elkészült a Toldi mozifilm
Amikor legutoljára közösen megnéztük az egészestés változat előszerkesztett változatát, búcsúzóul azt mondta, „Ez már a ti filmetek”. Fenntartásokkal, de jólesően…
- Kultúra
Megható indiánfilm készül Budapesten
Megható rajzfilm készül Budapesten, amely egy indián teremtéstörténetben meséli el azt, hogy minden élőlényre vigyáznunk kell a bolygónkon. A Minden…
- Vélemény
Jankovics Marcell-ház készül
– Tavaly tavasszal a Jankovics Marcell-lel készült utolsó interjúban az el nem készült Biblia-filmtervéről beszélt. Hogy látja mennyire hiányzik ez…
- Vélemény
Luther tartotta életben a férjemet
– Férje legismertebb rajzfilmje A kockásfülű nyúl, miért lehetett ilyen népszerű ez a sorozat? – Valószínűleg azért, mert kétszer 13…