Találatok: Soltész Miklós
- Spiritusz
Megújul a velemi Avar Szálló
Soltész Miklós közölte: az épületegyüttes felújítás után ifjúsági szállásként, zarándokszállásként, lelkigyakorlatos házként, környéke pedig táborozóhelyként működhet. Ezen felül egyéb turisztikai…
- Pengető
Megjelent az Énekelj az Úrnak ifjúsági gitáros énekeskönyv harmadik kiadása
Köszöntőjében Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a Pannonhalmi Főapátság iránymutatásával vannak nagyobb…
- Spiritusz
Megújult a szentmártonkátai plébániatemplom
A felújítás részeként rendezték a templomkertet, valamint új kerítés és új járda is készült. A liturgiát követő beszédében Soltész Miklós,…
- (H)arctér
„Az élő hitnek cselekedetei vannak”
A Bartók Béla úti épületet 2019-ben adta át az állam az egyháznak, a lepusztult ingatlan felújítását 37 millió forinttal támogatta…
- (H)arctér
Átadták a bujáki katolikus templom felújított mellékoltárát
Az államtitkár beszélt arról, hogy Szent Márton is segítette a szegényeket, akik között – mint mondta – vannak fizikailag, anyagilag,…
- Kultúra
Az út menti keresztek állíttatói védelmet reméltek
A mindannyiunk által nap mint nap látott keresztek gyakran település- vagy birtokhatárok, útkereszteződések mentén állnak, és nemcsak szakrális helyként, hanem…
- (H)arctér
Katolikus közösségi ház épült Telkin
Soltész Miklós emlékeztetett: Pátyon új templom épült, és reformátusokkal közösen felújítottak egy épületet, amely a közösséget és a fiatalokat szolgálja,…
- Spiritusz
Varga Mihály: keresztény kultúránk társadalmi és szellemi életünk alapja
A miniszter köszöntőjében rámutatott: az egyházi épületek felújítása nemcsak az egyháznak jó, hanem hozzájárul a falvak, városok megújulásához, az ott…
- (H)arctér
A premontreiek továbbra is számíthatnak a kormányra
Soltész Miklós, aki egyben az esemény fővédnöke volt, azt mondta: az egyház felállt a szovjet rendszer bukása után. A premontreiek…
- (H)arctér
Igazi kincs – átadták az Igaz Kincs Református Óvodát Sárospatakon
Az Igaz Kincs Református Óvoda átadásán Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta: a 2010…