Vélemény
-
2018.10.20.Amit Makai Viki esetéből tanulhatunk
„Hát ennyire beette magát a gonoszság és a bűn az ember lelkébe, hogy képes egy ötven kilós nőt a bokorba…
- 2018.10.20.
A muzulmánok kritizálása rasszistává tesz?
A történet alapja, ami során az egész kérdés felmerülhetett, a következő volt. Egy, a rotherhami városi tanács megbízásából, Alexis Jay,…
-
Galgóczy Árpád, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett költő és műfordító adott interjút a Magyar Időknek. A kommunista diktatúra gulágját megjárt…
-
A szervezők célja, hogy együtt dicsőítsék az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust szerte a világon és meghaladják a 2017-es szentségimádási lánc…
-
2018.10.19.Szávay, a pártkatona
Többször keveredik önellentmondásba az interjúban Szávay István, aki az azóta már vloggerré avanzsált Vona Gábort, és a pártigazgatót, Szabó Gábort…
-
Ferenc pápa szerint aki igazi tanítvány akar lenni, annak szegény a szíve. Ha követni akarod az Urat, válaszd a szegénység útját.…
-
A két tonnányi drogot egy teherautóban találták, amelyet egy vámszedőponton állítottak meg a hatóságok. A tájékoztatás szerint a kannabisz feketepiaci…
-
2018.10.18.Még mindig keveset szerepelnek nők hírműsorokban
Az M1, a Duna TV, a TV2, az RTL Klub, a Hír TV és az Echo TV híradóira, az ATV…
-
Ferenc pápa az evangéliumi tanításra alapozva kijelentette, hogy már az is a gyilkosság egyik formája, ha haragszunk a testvérünkre. Ha…
- 2018.10.16.
Font Sándor: kis egyház, nagy minőség
Font Sándor a legtöbbeknek természetesen az Országgyűlés ülésterméből ismerős: a Fidesz-KDNP politikusa „civilben” Bács-Kiskun megye egy részét képviseli a parlamentben,…
