Vélemény Plusz

  • Becsüljük meg cigányzenészeinket!

    Az átlagember Nyugaton, és sajnos, sokszor Magyarországon is, ha magyar hangszeres népzenéről beszél, a cigányok által játszott műzenére gondol, melyet…

  • A nyílt társadalom harca a közösségi társadalom ellen: együttműködés vs. harc

    EGYÜTTMŰKÖDÉS VS. HARC A nyílt társadalom az életmódbeli kisebbségek akaratát erőszakolja rá a többségre, de nem elsősorban azért, hogy ezzel…

  • Az ellenzéki sajtó esete a valósággal

    • a családi pótlék alanyi jogosultságának visszaállítása (korábban a szocialisták szüntették meg), • az iskoláztatási támogatás bevezetése (csak akkor kapja…

  • A nemzet vértanúinak 1918-1919

    1919. március 21-én Budapesten kikiáltották a Tanácsköztársaságot, Oroszország után megszületett a világ második proletárállama. A Kolozsváron felnőtt Kun Béla külügyi…

  • Az ottfelejtett zene

    Hogy mást ne említsek, tudomásom szerint az erdélyi városokat, még Kolozsvárt is, szász mesterek építették. Létük Erdélyben nem csak az…

  • A gyűlölet momentumai

    Az ingerküszöböt folyamatosan feszegető ellenzék egyre védhetetlenebb és gyűlöletkeltőbb megszólalásokkal próbálja felhívni magára a figyelmet. Az emberi méltóság áll a…

  • A nyílt társadalom harca a közösségi társadalom ellen

    Nézzünk a dolgok mögé, vizsgáljuk meg több irányból a mozgatórugókat. Két teljesen eltérő világkép ütközik. Nézzük meg a világképek harcának…

  • „Ne bántsd a magyart!”

    Az eljárások okát képező esemény az volt, hogy a szlovák szurkolók „üsd a magyar fejét” rigmust skandálták a lelátókról. A…

  • Biztonságosabbá vált a netbankolás és a bankkártyás fizetés

    Az utóbbi években egyre több olyan bűncselekmény történt Magyarországon, amelyben a bűnözők a paypass kártyák jelszómentességét használták ki. A legelterjedtebb…

  • Amerika uszályában

    Bár sok helyen megfordultunk a zenekarral a világban, a legtöbb tapasztalatot mégis Észak-Amerikából hoztuk haza. Nemcsak azért, mert nekünk, hagyománnyal…

'Fel a tetejéhez' gomb