1919. március 21-én Budapesten kikiáltották a Tanácsköztársaságot, Oroszország után megszületett a világ második proletárállama. A Kolozsváron felnőtt Kun Béla külügyi népbiztos nevével fémjelzett proletár hatalom a korábban föllendült gazdasági, társadalmi és politikai rendszert erőszakkal próbálta megszüntetni. Ennek jegyében száz éve a kommunisták a magyar állam jelképévé a vörös csillagot tették, és igyekeztek fölszámolni a történelmi egyházakat, mindezen túl intézményes terrorral léptek föl a korabeli magyar társadalom szinte minden rétege ellen.

Szamuely Tibor és Cserny József vezetésével 200 fős különítményt állítottak fel, akik Lenin-fiúknak nevezték magukat. Bár a különítmény kezdetben spontán módon szerveződött, elég hamar alárendelték a Belügyi Népbiztosság Politikai Nyomozó Osztályának, és hivatalos karhatalmi szervvé nyilvánították. Hírhedt páncélvonatukon járták az országot, és mindenütt felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek. Ezen kívül, főleg Budapesten több kommandót állítottak fel, ezek eszközeikben szintén nem válogattak: Teréz körúti főhadiszállásukról rendszeresen jártak „rekvirálni” a kiszemelt lakásokból, preventív célból túszokat szedtek a polgári lakosság köréből, vélt ellenségeiket megkínozták és megölték.

hirdetés

Szamuely Tibor és a Lenin-fiúk (Fotó: FSZEK)

A vörösterror egyik első budapesti áldozata ifjabb kislődi Hollán Sándor államtitkár, a Magyar Királyi Államvasutak korábbi igazgatója volt. Apjával, idősebb Hollán Sándor volt államtitkárral együtt 1919. április 22-éről 23-ára virradó éjjelen hurcolták el Pauler utcai lakásukból a Vörös Őrség Lázár Andor Endre által vezetett különítményesei, majd a Lánchídon hátulról mindkettejüket fejbe lőtték, és holttestüket a Dunába lökték. Emlékére tisztelői 1919 novemberében díszes fehér márványtáblát helyeztek a Lánchíd budai pilléreinek falába. A táblát 1946-ban, a Lánchíd háború utáni újjáépítésekor megsemmisítették, olvashatatlanná tették. 2008 nyarán gyűjtést indítottak a helyreállítására. Bár a Demszky Gábor vezette Fővárosi Önkormányzat – mint a híd tulajdonosa – nem támogatta a tábla felújítását, sőt a Magyar Tudományos Akadémia Történeti Bizottsága is próbálta elodázni a jelentőségét, a közösség mégis elkészíttette, elhelyezte és szerény ünnepség keretében 2009. március 21-én felavatta. A táblát vélhetően politikai motivációtól hajtva ismeretlenek előbb vörös festékkel leöntötték, majd 2009. október 15-én megrongálták és végül ellopták. 2011. április 22-én avatták fel az újabb, jelenlegi emléktáblát.

A 2011-ben újraavatott emléktábla ma is látható (Fotó: wikipedia)

A vörös terror másik budapesti áldozata Berend Miklós gyermekgyógyász, szakíró és egyetemi magántanár volt. Berend a Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Mária Valéria utcában lakott, amelyre a Szovjetház főbejárata nyílt. 1919. június 24-én Budapesten kitört a ludovikás ellenforradalom. E napon épp beteghez sietett, amikor meglátta a Dunán úszó nemzetiszínű lobogós monitorokat. Otthon a feleségének lelkesen megjegyezte: „Nézd, feltámadt Magyarország!”. Ezután lement az utcára, s az észak felé haladó hadihajóknak zsebkendőjével integetett, azt kiabálva: „Éljen Magyarország! Le a szovjettel! Le Kun Bélával!”. A Vörös Őrség tagjai meghallották ezt, s ráparancsoltak: „Állj!”. Berend látván a ráfogott pisztolyokat, a Petőfi tér felé kezdett futni, ám mikor üldözőire hátrapillantott, egy oszlopnak ütközött. A földre esett, felszökkent, s tovább menekült volna, ám ekkor egyszerre négy irányból tüzeltek rá. Eltalálták, mire elvágódott a betonon. Megpróbált fölegyenesedni, de nem sikerült. Ekkor a Türr István utca irányából egy nyitott autón megjelent Cserny József és kísérője, Schőn Béla. Schőn Cserny biztatására csőre töltött fegyverrel ugrott ki a kocsiból, Berendhez lendült, és háromszor belelőtt, mire az holtan terült el az aszfalton. Sötétedéskor négyen – Weisz József, Lőbl Mór, Rosen Antal és Trailla György – visszatértek a holttesthez, s kifosztották azt: elvitték aranyóráját, aranyláncát, sétapálcáját, pénzét, Lőbl Mór pedig még a cipőjét is. Ezt követően négyen megfogták a holttestet, majd a Dunába dobták.

Mind a tanácskormány, mind a sajtó csendőrségellenes nézeteket hangoztatott, melyhez a csendőrök által üldözött katonaszökevények bosszúvágya is társult. Mikor a Magyarországi Tanácsköztársaság az utolsó napjait élte, Fery Oszkár csendőrtábornokot, az első világháború hősét, államellenes összeesküvés vádjával letartóztatták. A tanácsköztársaság verőlegényei a Mozdony utcában (ez volt a mai Kiss János altábornagy utca neve 1875 és 1921 között) található tanítóképző főiskola alagsorába vitték le két csendőr társával, Borhy Sándor és Menkina János csendőr alezredesekkel együtt, majd három napon keresztül kínozták őket, míg életüket nem vesztették. Július 21-én éjjel a Műegyetem rakpartról a Dunába lökték mindhármuk holttestét. Fery Oszkár holttestét soha nem találták meg, így jelképes síremléket állítottak számára a Farkasréti temetőben.

Fery Oszkár csendőrtábornok és az emléktáblája (Fotó: wikipedia)

A Nemzeti Színház színésze, a kolozsvári születésű Incseli Szőts András is a 133 napos diktatúra áldozatává vált. 1919-ben Szőts csatlakozott az „ellenforradalmárokhoz”, és június 24-én részt vett a Lemberkovics Jenő százados által vezetett ludovikás felkelésben. A felkelést leverték a vörösök, Lemberkovicsot kivégezték. Szőtsöt letartóztatták és a Parlament épületében kialakított kommunista politikai rendőrségre vitték. Június 26-án reggel hatkor élve ledobták az épület harmadik emeletéről egy világítóudvarba, ahol meghalt. 1920. november 30-án ünnepélyes keretek között leplezték le Szőts András festett képmását, a Blaha Lujza téren található Nemzeti Színház társalgójában, melyet 1945 után eltávolítottak. 2016. március 18-án a Parlament épületében, Szőts halálának a helyén állítottak az emlékére egy táblát, amely az 1919-es kommunista diktatúra Országházban fogvatartott áldozatainak állít emléket.

A Nemzet Vértanúinak emlékművét 2019 októberében avatják újra (forrás: FSZEK)

Az említett személyek mellett számtalan ártatlan áldozatot követelt a Tanácsköztársaság. A vörösterror halálos áldozatainak számát 300-600 közé teszik különféle források, dr. Váry Albert 1922-ben kiadott, A vörös uralom áldozata Magyarországon c. könyve 590 halálos áldozatot dokumentál, ugyanakkor számos bűntényről nem maradt fenn beszámoló. Magyarország kormánya a több mint fél évszázadon át eltitkolt bűntettek áldozatainak emlékére újból felállítja a vártanúk emlékművét, amely eredetileg is a szoborról elnevezett téren állt a Kossuth tér sarkán, amíg a munkáshatalom 1945 után el nem pusztította.

Fecske Gábor László