Amerika uszályában

Bár sok helyen megfordultunk a zenekarral a világban, a legtöbb tapasztalatot mégis Észak-Amerikából hoztuk haza. Nemcsak azért, mert nekünk, hagyománnyal foglalkozóknak teljesen unikum volt egy olyan „újvilág”, ahol a helyi hagyományoknak ennyire kevés szerep jutott, de azért is, mert megdöbbenve tapasztaltuk későbbi éveinkben, hogy az ottani életforma, gondolkodásmód elemei, ha késéssel is, de rendre megjelennek itthoni, nagyon másféle mindennapjainkban. Például, akkortájt amikor először Amerika földjére léptünk, az itthon még nyoma sem volt a nagy bevásárló-központoknak. Érthető ámulattal néztük a több kilométeres méretű üzlet-negyedet, konstatálva, hogy itt bizony bevásárlókosár helyett elektromos kisautót lehetet bérelni.

Azóta itthon is mindenhol megépültek a nagy bevásárlóközpontok, amik a belvárosi üzleteket gyakorlatilag tönkretették.

Vagy: a ’80-as években Magyarországon még ritkaság volt az „amerikai konyhás” (a konyha és a nappali egy légtérben) lakás. Ezért, ha házibuliztunk, egy idő után gyakorlatilag a konyhában szorongott mindenki. Ma már ritka az olyan új ingatlan, ami nem az amerikai térelosztás szerint épül, sőt, még a régi bérházak lakásait is átformálta az észrevétlenül beszivárgott új trend.

Vagy, kint rendre találkoztunk a különböző funkciók egy helyre tömörítésével („cluster”). Minden nagyobb városban volt például „chinatown”, ahol olcsón lehetett műszaki cikkeket vásárolni és „jó” kínait enni (nem az amerikai ízlésre tompítottat), vagy vigalmi utca, negyed, ahol például a jazzkocsmák sorakoztak egymás mellett hosszan. Közülük kettő emlékezetemben máig megmaradt. New Orleansban játszottunk a Preservation Hallban, ami az ottani hagyományos jazz székesegyháza, és utána végigjártuk a Bourbon utca kocsmáit, amelyekben szinte mindenhol elsőrangú helyi zene szólt.

A másik élmény Chicagóhoz kötődik, ahol szintén találtunk egy utcát, ahol sűrűn egymás mellett működtek a jobbnál jobb jazzkocsmák. Itt azonban már odáig jutottunk, hogy megfelelő mennyiségű alkohol után képesnek éreztük magunkat egy kis közös muzsikálásra a helyiekkel. Az együtt zenélésből hajnalig tartó, óriási buli kerekedett. Az ősi pentaton magyar népdalok szégyentelenül simultak bele az afroamerikai jazz ölelésébe. Pirkadatkor szó szerint hazafüstöltünk: a behúzva felejtett kézifék füstje a szállásig jött utánunk. Ébredés után első utunk persze a szervizbe vezetett.

Az európai vigalmi negyedek előképeivel jó néhány tapasztalatot szereztünk Amerikában, a ’80-as, ’90-es években. Ma már nálunk is van vigalmi negyed. Csak éppenséggel nálunk egyetlen egy kocsmában sincs magyar népzene, meg sem fordul talán a fejükben, hogy valami keveset bemutassunk saját hagyományos kultúránkból, mint ahogy a csillivilli „mallokban” is a hazai helyett leginkább a multik áruit terítik. Mi pedig kilóra nyeljük be, amit adnak.

Kelemen László

Iratkozzon fel hírlevelünkre!