Spiritusz
-
Katolikus templomot épített egy muszlim férfi Boszniában
Hazánk szeretetéért, amelyet Bosznia-Hercegovinának hívnak. Az egységért és azért, hogy nemzetiségi alapon ne különböztessük meg egymást, hanem tiszteljük egymást emberként…
-
A váci püspöki palota újra látogatható
Augusztusban újra megnyitja kapuit a váci püspöki palota és kertje, amely szervezett formában, idegenvezetéssel látogatható. A csoportos vezetés minden pénteken…
-
Újranyitják kolostorukat a kapucinusok
Közel húszévnyi szünet után visszatérnek a kapucinus szerzetesek ősi máriabesnyői kolostorukba a sokak által ismert és látogatott búcsújáróhelyen. A kolostor…
-
Ferenc pápa nem tartja kizártnak a lemondását
Ferenc pápa egyetért azzal a megállapítással, hogy a kanadai őslakosok ellen „kulturális népirtást” követtek el. A katolikus egyházfő kanadai látogatásáról…
-
50 ezren gyűltek össze Ferenc pápa miséjére a kanadai Edmontonban
Hívek tízezrei előtt tartott misét Ferenc pápa a nyugat-kanadai Edmonton focistadionjában kedden hatnapos kanadai látogatása keretében. A 65 ezer személyes…
-
Ferenc pápa a repülőn imádkozta el az Úrangyalát
Ferenc pápa július 24-én utazott Kanadába, ahonnan július 30-án fog visszatérni a Vatikánban. Mivel vasárnap napközben utazott, a repülőgépen imádkozta…
-
Kommunista ünnepségek egykori helyszínén épült kápolna székelyföldön
A bérmálással is egybekötött ünnepi szentmisén Kovács Gergely érsek prédikált, az eseményt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára…
-
A megöregedés nem büntetés, hanem áldás
A nagyszülők és idősek világnapját minden évben július negyedik vasárnapján – idén július 24-én tartjuk. A Ferenc pápa által 2021-ben…
-
Boldoggá avatják a mosolygós pápát
A szeptember 4-i szentmisén közreműködik Beniamino Stella bíboros, a boldoggáavatási eljárás posztulátora, Renato Marangoni, a belluno-feltrei egyházmegye püspöke (itt nyitották…
-
Mentősök és ápolók zarándokolnak Szentkútra, ahol Csókay András tesz tanúságtételt
Betegápolók, mentősök és szimpatizánsok zarándokolnak szombaton Mátraverebély-Szentkútra – tájékoztatta az MTI-t a Nógrád megyei katolikus kegyhely sajtófőnöke kedden. Kerekes-Dancsok Regina…