Kultúra
-
E gonoszjáró napon gyűlnek a boszorkányok
Szent Luca a legenda szerint keresztény hitéért halt vértanúhalált, az egyház azonban nem tartja valós, történelmi személynek. Legendája alapján a…
-
Teremts bennünk csendet – csodálatos válogatás született a 76 legszebb imából
– Hogyan született meg a „Teremts bennünk csendet!” című gyűjtemény gondolata? – Molnár Gábor: A Gold Record alapvetően zeneiparral foglalkozó…
-
Olyan nemzeti, hogy a Facebook is tiltja: Elrabolt Hungária
Kicsit olyan, mintha konzervatív keretek között feltalálták volna az időutazást. Ez volt az első benyomásom, mikor lapozgatni kezdtem az Elrabolt…
-
A hazai karácsonyfadíszek sikertörténete – egy legendás mester a Vasárnapnak
– Mikor kezdett karácsonyfadíszeket készíteni? – Régi álmom volt, hogy karácsonyfadíszeket készíthessek. A ’80-as évek végén szerettem volna minden erőmmel…
-
Ötven éves a KÓTA
A műsorfolyamot a KÓTA Facebook-oldalán lehet majd élőben nyomon követni, valamint utólag megtekinthető lesz a KÓTA YouTube-csatornáján. Az idei felhívásra…
-
Online koncertet ad a Pannon Filharmonikusok
Mint arra az együttes közleményében emlékeztettek, a zenekar egykori alapítójáról, Lickl Györgyről elnevezett díjat 2016-ban hozták létre, azóta 18-an vehették…
-
Ezeréves festményciklust fedeztek fel az augsburgi dómban
A tájékoztatás szerint a falra festett képeket hosszú időn át egy későbbi falfestmény takarta el, ezért nem voltak láthatók. Valójában…
-
Avatár a Notre-Dame-ban
Jarre élőben játszik majd egy párizsi stúdióban, miközben az avatárja a katedrális virtuálisan megalkotott helyszínén tűnik fel. A szilveszter éjjeli…
-
Karácsony a múzeumban
A zsebkönyv játékosan, érthető nyelvezettel, informatív módon ismerteti a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria gyűjteményének alkotásain keresztül a karácsony…
-
Trianon határain címmel szervez online konferenciát a FISZ
December 16-án a Kis magyar kánonokról szerveznek beszélgetést. Hol értek össze és hol tértek el az anyaországi és a határon…