Kultúra
-
Eltűnt épületek nyomában (8.)
Korábbi cikkemben már bemutattam a Margitsziget egyik elveszett gyöngyszemét, a Habsburg-kápolnát, amely a második világháború utáni zűrzavaros időszaknak esett áldozatul.…
-
„A gyakorlatbeli különbségek is rámutatnak az Eucharisztia kimeríthetetlen titkára”
A teológiai szimpózium második, pénteki napja Hafenscher Károly evangélikus lelkész, teológus professzor előadásával folytatódott. A Magyar Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi…
-
NEK – Az aranyműves boltja az Operában
Az aranyműves boltja című darabot az Eiffel Műhelyházban szeptember 8-án mutatja be az Opera a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal együttműködésben. A…
-
Benkő: A hun rokonság tagadásának végre bealkonyult
– Manapság ismét egyre többet lehet hallani a magyar–hun kapcsolatokról. A jelen forrásaival mennyire ismerhetők meg a múlt eseményei? –…
-
Öt húron a mennyország felé
Tolna megyei otthonában kerestük fel Tatai Ernő népi hangszerkészítőt, aki a hétvégén a Népművészet Mestere díjat vehette át a Vigadó…
-
Nyitott Templomok Hétvégéje Szentendrén
A hagyományteremtő céllal elindított eseménysorozaton megnyílnak a közönség előtt Szentendre templomainak kapui és udvarai, ahol egyebek mellett templomsétával, irodalmi és…
-
Isten dicsőségének hirdetése a művészetben
A tizenegy tabló a magyar történelem évszázadait megidézve mutat be fotón egy-egy műtárgyat, művészi alkotást. Minden tabló egy-egy betűt rejt,…
-
Eltűnt épületek nyomában (7.)
A lottó elődje, azaz a sorsjátékok elterjedése Amerika felfedezéséhez és a keleti kereskedőutak megnyitásához köthető, ugyanis a kereskedők játékos formában…
-
Arcus Temporum – fesztivál Pannonhalmán
A Pannonhalmi Főapátság tájékoztatása szerint az „Emlékezet” mellett a fesztivál idei fő üzenete a „Személyesség”. A zenei program öt koncerten…
-
Átadták a XII. Bujtor István Filmfesztivál díjait
Az elmúlt napokban minden eddiginél többen, sok ezren látogattak el Balatonszemesre, a XII. Bujtor István Filmfesztiválra: óriási tömeg gyűlt össze…