(H)arctér
-
„Pánikhelyzet” alakulhat ki a keményebb Brexit esetén.
Halkó Petra az M1 aktuális csatornán azt mondta, a miniszterelnök jelenlegi feladata, hogy a legkisebb rossz felé terelje az országot. …
-
„Nagy-Britannia, vége a játszadozásnak!”
Maas a Deutschlandfunk német közszolgálati rádiónak nyilatkozva mondta ezt, miután előző nap a londoni alsóház a hatalmas arányban elutasította a…
-
Fogyasztóvédelmi ellenőrzésekre kell számítani 2019-ben is
Kara Ákos kiemelte, hogy a fogyasztóvédelmi ellenőrzések középpontjában az elektronikus kereskedelem áll, a hatósági ellenőrzések keretében már több mint 1700…
-
Jól teljesít az építőipar
György László ismertette, hogy számításaikat alátámasztja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb közlése, miszerint 2018. január-novemberében 22,9 százalékkal emelkedett az…
-
Ösztöndíjprogram indul egészségügyi hallgatóknak
Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára azt mondta, kedd reggel nyílt meg a jelentkezési lehetőség, amellyel percenként…
-
Sokan évtizedekig hurcolják egy régvolt abortusz terhét
Idén lesz tizedik éve, hogy Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó és férje, Kovács Ferenc diakónus első ízben tartott lelkigyakorlatot abortuszon…
-
Miért durvul a közbeszéd és hogyan hat ez ránk?
Az MTI közölte tegnap délelőtt az alábbi nyilatkozatot: „Figyeljetek ide és értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami…
-
Tovább lassult az infláció – jelentette a KSH
Az éves átlagos infláció utoljára 2012-ben volt a tavalyinál magasabb, akkor 5,7 százalékos éves áremelkedést mértek – mondta Mináry Borbála,…
-
Zenés űrséta a Hold túlsó oldalán
Az űrkutatás történetében először sikerült a Hold ellentétes oldalán található területre épségben leszállnia egy ember által készített űreszköznek. Mivel a…
