Puzsér Róbert mindenképpen elindul a főpolgármesterségért

Komoly vita zajlik a budapesti ellenzéki pártok háza táján, ugyanis közülük négy „leosztotta egymás között” a polgármesteri székeket. Az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum bejelentette: együttműködésben indulnak az őszi választáson. Az LMP és a Jobbik viszont kimaradt az összefogásból.

A HírTV honlapján hétfőn délután megjelent információ szerint a független főpolgármester-jelölt azt mondta, hogy azért osztotta fel egymás között a négy baloldali párt Budapestet, mert továbbra is a Fideszt akarják hatalmon tartani és önmagukat ellenzékben.

Nem akarnak osztozni az ellenzéken és nem akarják leváltani a Fideszt. A Fidesz maradjon hatalmon, az MSZP és a DK meg ellenzékben. Ők az ellenzéki pole-pozícióért hajtanak, ezért szalámizzák le a centrumot

– fogalmazott.

Puzsér Róbert szerint a Momentum ugyanazért csatlakozott a régi ellenzéki pártokhoz, amiért 1994-ben az SZDSZ vagy 2013-ban az Együtt és a Párbeszéd: a júdáspénzért, a pozíciókért, a polgármesteri helyekért, a felügyelőbizottsági helyekért.

Az előválasztás Puzsér Róbert szerint akkor jöhet létre júniusban, ha Karácsony Gergely kiad egy nyilatkozatot arról, hogy összellenzéki együttműködés lesz nem csak a fővárosban, hanem a kerületekben is a Jobbikkal és az LMP-vel együtt. Abban az esetben, ha létrejönne az összellenzéki együttműködés minden kerületben, akkor nyitott lenne az előválasztásra. Szerinte, nem lehet kihagyni a Jobbikot.

Korábban megjelent sajtóhírek szerint Puzsér Róbert azt jelentette be, hogy kiszáll a baloldali előválasztásból. Az információk arról szóltak,  döntésének indoka, hogy szerinte nem korrekt – és nevetséges is –, hogy az MSZP–DK–Momentum-megállapodásból kihagyták az LMP-t és a Jobbikot. Puzsér egyúttal arra kérte Karácsony Gergelyt, vonja vissza a bejelentést a polgármesterjelöltekről.

A megjelent információk szerint Puzsér Róbert és stábja sérelmezte, hogy a DK több kerületben állíthat jelöltet, mint az LMP, továbbá azt, hogy az ellenzéki összefogás a Jobbikkal nem akar megállapodni. A Jobbik és az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölt csak akkor hajlandó újra tárgyalóasztalhoz ülni Karácsony Gergelyékkel, amennyiben ők visszavonják a vasárnap bejelentett MSZP, Párbeszéd, DK és Momentum közötti megállapodást. (A témához kapcsolódó, „És akkor Tarlós István most kér egy kávét” című cikkünk itt olvasható.)

Az események fényében igazán érdekes az a Puzsér Facebook oldalán olvasható bejegyzés, amit vasárnap reggel posztolt. Ebben a független főpolgármester-jelölt igencsak erős hangnemben támadja a Momentum Mozgalom tagjait, akik – szerinte – hónapokon át tagadták, hogy a „szocialistákkal üzletelnek”, majd „összebútoroztak az elmúlt harminc évvel”.

„A párt a NOlimpia mögül a budapesti olimpiát megszavazó Karácsony Gergely mögé tántorgott – két évbe sem telt, és az egyetlen ügyüket is elárulták” – fogalmazott a publicista.

Később még egy képet töltött fel, amelynek a bal oldalán olvasható egy idézet, amit még 2017-ben posztolt a Momentum közösségi oldalára. Ebben azt írják, a párt nem hajlandó a 2018-as választáson semelyik ellenzéki párttal összefogni, mivel „szavazatmaximalizálási technikák keresése helyett vissza kell adni a választóknak a hitet”. A kép másik oldalán pedig egy lista a fővárosi kerületek polgármester jelöltjeiről, akik kivétel nélkül az MSZP, a DK vagy a Momentum politikusai.

Puzsér Róbert egyébként is gyakran fogalmaz meg éles kritikát a kormánypártok mellett az ellenzék tagjaival szemben is, éppen ezért találták sokan megmagyarázhatatlannak, amikor beállt az előválasztási elképzelés mögé, és vállalta: ha alulmarad Karácsonnyal szemben, akkor nem indul a főpolgármesteri pozícióért.

Időközben Karácsony Gergely Facebook oldalán reagált az előválasztással kapcsolatban megjelent hírekre.

„Budapesti előválasztás lesz. Méghozzá olyan feltételek mellett, amiről Puzsér Róberttel korábban megállapodtunk” – szögezte le a zuglói polgármester. Karácsony szerint a kerületben induló ellenzéki jelöltekről csak azokkal pártokkal lehet egyezségre jutni akik „elfogadják”, hogy az előválasztás győztesét támogatják a főpolgármester-választáson.

Az ügyben megkerestük Puzsér Róbertet is, amint választ kapunk tőle a kérdéseinkre, frissítjük a cikket.

Iratkozzon fel hírlevelünkre