(H)arctér
-
Bővül a Magyar falu program
A költségvetés idén is rögzíti, hogy legalább 150 milliárd forint jut a Magyar falu programra – mondta a kormánybiztos, hozzátéve,…
-
Az ellenzéknek nem az ország ügyei járnak a fejében, hanem a megszerezhető zsákmány
2020 nem hoz szélcsendes időszakot a politikába, ugyanis az európai identitásválsággal kapcsolatos viták mindaddig nem csillapodnak, amíg kiváltó okai fennállnak…
-
Öltönybe bújt terroristának nevezte Trumpot az iráni távközlési miniszter
A miniszter leszögezte: Washington súlyosan megsértette a nemzetközi jogot azzal, hogy pénteken célzott támadással Bagdadban likvidálta Kászim Szulejmáni tábornokot, az…
-
A franciák szívesen elkerülnék a vámháborút Amerikával
A gazdasági miniszter kifejtette, számításaik szerint tavaly a francia gazdaság 1,3 százalékkal nőtt és ugyanilyen mértékű bővüléssel számolnak az idei…
-
Több mint kétszázhetvenezren vették igénybe eddig a nagymamanyugdíjat
A kormány a Nők 40 programmal ismeri el azt a teljesítményt, amelyet a nők aktív életük során a családban és…
-
Hat német fiatal életét veszítette Olaszországban, amikor egy autó a turisták közé hajtott
A Corriere della Sera című olasz napilap értesülései szerint az autót vezető 28 éves férfi véralkoholszintje a megengedettnél jóval magasabb…
-
Amerika csapássorozattal válaszol, ha Irán támadásba lendül
A mikroblogban Donald Trump az 1979-es amerikai-iráni válságot idézte fel, amikor Teherán 52 amerikai túszt ejtett, s Washington erre válaszul…
-
A teremtett világ megőrzésének csak egy kis szelete a klímavédelem
Az államfő a rádióinterjúban kiemelte: újévi köszöntőjében tudatosan nem használta a klímavédelem szót, mert a teremtett világ megőrzésének csak egy…
-
Száz millió forintba kerül a gyöngyöspataiaknak a Soros-hálózat „pénzszerző akciója”
Horváth László hangsúlyozta: az önkormányzatnak, mint korábbi intézményfenntartónak több mint 80 millió, míg a jelenlegi fenntartónak, a tankerületnek közel 20…
