(H)arctér
-
Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatást kaphatnak a munkába álló szülők
Bodó Sándor hozzátette: a kormány jövőre is több mint 2 ezer milliárd forintot fordít a gyermeket nevelő családok támogatására, amiben…
-
Ciprus ötezer migráns átvételére kérte az uniós tagállamokat
„Be kell vallanom, hogy a lehetőségeink és a forrásaink már rég kimerültek, és ezzel azt kockáztatjuk, hogy nem tudunk segíteni…
-
Háromszázmillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Wizz Air
Tuzson Bence tájékoztatása szerint a hivatal az elmúlt két hónapban hét esetben folytatott fogyasztóvédelmi vizsgálatot a Wizz Airrel szemben. Ezekből…
-
Száz érmet, közte 49 aranyat nyert a magyar csapat
Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke, a szervezőbizottság társelnöke az ország eddigi legnagyobb multisport-eseményének szerdai záró sajtótájékoztatóján elmondta: ez az…
-
A hús árának emelését sürgetik német állatvédők
A klímaváltozás elleni küzdelem részeként tervezett szén-dioxid-kibocsátási adó mintájára egy „húsadó” bevezetése is szükséges – nyilatkozott Thomas Schröder, az állatvédelmi…
-
Pakisztán alacsonyabb szintre helyezi diplomáciai kapcsolatait Indiával
A pakisztáni vezetés közlése szerint a döntés értelmében kiutasítják India iszlámábádi nagykövetét, felfüggesztik a kétoldalú kereskedelmet Újdelhivel, és felülvizsgálják a…
-
A Közlekedési Múzeum új épületének látványterveiből nyílt kiállítás Budapesten
Vitézy Dávid, a múzeum főigazgatója a megnyitón felidézte, hogy a magyar ipartörténet kiemelkedő örökségének számító egykori Északi Járműjavító területén létrehozandó…
-
Büntetőeljárás indult a párizsi terrortámadások megszervezője ellen
Három éve, 2016. március 22-én a belga fővárosban először a Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd fél órával később az európai uniós…
-
Olasz, lengyel és orosz tolvajok loptak a Hungaroringen
A közlemény szerint a férfiak augusztus 2. és 4. között a Formula 1 Magyar Nagydíj idejére a Hungaroringre kitelepült, az…
-
Trump zároltatta a venezuelai kormány minden vagyonát
Az elnöki rendelet értelmében a venezuelai kormányzat javait, értékpapírjait – egyszóval vagyonát – nem lehet az országból „átutalni, kivinni, visszahívni…