(H)arctér
-
Hollik: A baloldal támadja a családi adó-visszatérítést
Hollik István az MTI-hez szerdán eljuttatott videónyilatkozatában úgy fogalmazott: a baloldal „azonnal támadásba lendült”, amikor meghallotta a kormányzat tervét a…
-
Az állatok fontosabbak
Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, a FUEN elnöke állásfoglalását szerdán közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hírlevele. Az RMDSZ…
-
Potápi: A fiatalság ma már egységes magyar nemzetben gondolkodik
Potápi Árpád János közölte: 22 csapat jutott be a döntőbe, 11 a határon túlról, 11 Magyarországról. Kiemelte: öröm látni, hogy…
-
Harminc éve alakult meg a visegrádi csoport
Kiemelte: a visegrádi csoport ma elsősorban a józan észt, az összefogást és erőt, valamint a járványhelyzet utáni újraindulást jelenti Európában.…
-
Debrecenben lesz a Csillagpont
Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a rendezvény budapesti beharangozóján úgy fogalmazott: a Csillagpont a református egyház…
-
Alkotmányos válsághelyzet, polgárháborús körülmények
Hack Péter szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ezt arra reagálva mondta, hogy a műsor felvezetése szerint…
-
Bodó Sándor: Túl vagyunk a nehezén!
A KSH közlése szerint áprilisban 440 ezer 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények nélkül…
-
„Az identitásválságot nem a keresztény konzervatív tábor teremtette, hanem a baloldal”
Magyarország és Lengyelország nem létezne kereszténység nélkül, miközben egyes tagállamokban erősek a szekuláris hagyományok és az uniós dokumentumokban sem hivatkoznak…
-
Újabb lehetőségek az erdélyi egyházak magyar oktatási intézményeinek
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közölte, hogy a parlament felsőháza ügydöntő jogkörrel módosította az oktatási törvényt, így a jövőben…
-
Magyarország átveszi a V4 soros elnökségét
A találkozón a magyar és a lengyel miniszterelnök mellett részt vesz a cseh és a szlovák kormányfő, Andrej Babis és…