Bodó Sándor: Túl vagyunk a nehezén!

A legnehezebb, járványidőszakban is nőttek a keresetek Magyarországon - értékelte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán megjelent adatait az M1 aktuális csatornán.

A KSH közlése szerint áprilisban 440 ezer 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 000 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Bodó Sándor szerint a kedvező adatok azt jelzik, hogy „túl vagyunk a nehezén”. Hozzátette, hogy az adatokat akkor vették fel, amikor – január és április között – a járvány miatti legnehezebb időszakot éltük.

„Az látszik, hogy a gazdaság – mind a versenyszféra, mind a közszféra – nehezen ugyan, de kitartó, szorgalmas munkával, célirányos intézkedésekkel ezt a legnehezebb időszakot átvészelte” – fogalmazott az államtitkár. 

Felhívta a figyelmet, hogy száz hónapja folyamatosan növekednek a bérek Magyarországon.

Kitért arra is, a versenyszférában 8,7 százalékos bérnövekedés volt, ami azt jelzi, hogy ez a szféra jól teljesített; a közszférában 12,8 százalékos volt a növekedés, ami a kormányzati támogatásoknak is köszönhető – részletezte Bodó Sándor.

Kérdésre elmondta azt is, a legmagasabb a bérek a pénzügyi, a tudományos, a műszaki és a infokommunikációs szektorban voltak. Ugyanakkor jelentős – 35 százalékos – volt a bérnövekedés az egészségügyben is a kormány döntésének köszönhetően – tette hozzá.

Bodó Sándor jelentősnek nevezte a különbséget a szellemi és a fizikai munka után járó bérek között, hiszen az előbbinél az átlag 539 ezer forint, az utóbbinál pedig valamivel több, mint 300 ezer forint.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tart a minisztériumban 2020. október 21-én. MTI/Máthé Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre