Újabb lehetőségek az erdélyi egyházak magyar oktatási intézményeinek

Romániában az ideiglenes engedéllyel működő magán és felekezeti oktatási intézmények is kaphatnak a működésükhöz állami alapfinanszírozást - döntött a román szenátus.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közölte, hogy a parlament felsőháza ügydöntő jogkörrel módosította az oktatási törvényt, így

a jövőben nem csak az akkreditált, hanem az ideiglenes engedéllyel működő magán és felekezeti oktatási intézmények is megkaphatják a működésükhöz szükséges állami alapfinanszírozást.

Turos Lóránd, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint fontos, hogy egyenlő bánásmódban részesüljenek az oktatási intézmények.

Kovács Irénke, a szenátus oktatási bizottságának tagja szerint az ideiglenes működési engedéllyel rendelkező oktatási intézmények kedvező helyzetbe kerülnek, mert az eddigi előírással ellentétben már nem kell a működéshez szükséges kiadásaikat (például a bérköltségeket és a szolgáltatásokat) kizárólag saját forrásból fedezniük, hanem az állam biztosítani fogja a normatív támogatást.

Romániában az ideiglenes engedéllyel működő óvodai oktatás időtartama 3 év, elemi oktatás esetében 5 év, ezt követően kerül sor az akkreditálásra. Mostanáig az állam csak ez utóbbi esetében biztosította az alapfinanszírozást a magán és felekezeti oktatási intézmények számára.

Az erdélyi magyar történelmi egyházak által létrehozott iskolák is haszonélvezői a törvénymódosításnak.

A törvénytervezetet még az államelnöknek is alá kell írnia ahhoz, hogy hatályba lépjen.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátusi frakciója látható a román szenátus első ülésén 2016. december 20-án. Az első sorban Tánczos Barna, Verestóy Attila és Cseke Attila, mögöttük Császár Károly és Turos Lóránd. MTI Fotó: Baranyi Ildikó

Iratkozzon fel hírlevelünkre!