Debrecenben lesz a Csillagpont

Július 27. és 31. között Debrecenben tartják a Csillagpont református ifjúsági találkozót. A szervezők több mint száz hitéleti, lelkiségi, kulturális programmal várják a fiatalokat.

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a rendezvény budapesti beharangozóján úgy fogalmazott: a Csillagpont a református egyház nyitott ajtaja a fiatalok felé. Egy hely, ahol együtt lehet gondolkodni velük azokról az értékekről, arról az életformáról, ami a mi életünket is megtartotta és gazdaggá tette.

A püspök elmondta:

a kétévente megrendezett, tematikus fesztivál idei témája a szabadság. Nem a külső, hanem a belső szabadságot, a megszabadítottság élményét szeretnék ünnepelni, abban akarnak együtt megerősödni.

A találkozóra több ezer 18 és 35 év közötti fiatalt várnak – mondta Balog Zoltán, megjegyezve, külön öröm, hogy a fiatalok harmada a határon túlról érkezik.

Prikryl Edina, a Csillagpont koordinátora ismertette: a fesztivált fiatalok szervezik fiataloknak, és teljesen alkoholmentes. A délelőtti főelőadások után kiscsoportos beszélgetések, imaséta, sportolási lehetőségek és játékok is várják a fiatalokat. Az előadások, beszélgetések a szabadság mellett a párkapcsolat, a pályaválasztás témakörét is érintik majd – mondta.

A Csillagpont színpadán fellép a Kowalsky meg a Vega, az Irie Maffia, az Aurevoir és Pintér Béla énekes.

A fesztiválra regisztrálni a rendezvény honlapján, a csillagpont.reformatus.hu oldalon lehet.

A Csillagpont református ifjúsági találkozót először 2003-ban Bodajkon rendezte meg a református egyház.

 

(MTI)

 

 

Minden időmet Istennel töltöm – Pintér Béla a Vasárnapnak

Kiemelt képünkön résztvevők istentiszteleten vesznek részt a református fiatalok ötödik alkalommal megrendezett Csillagpont találkozóján, a Tatai Olimpiai Központban 2011. július 19-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre