Egyéb
-
Magyarország stratégiai partnere lett Laosz
Orbán Viktor azt is elmondta, hogy Magyarország képviseleti irodát nyit a délkelet-ázsiai országban, továbbá megnyitja a kötöttsegélyhitel-együttműködés negyedik szakaszát. Utóbbival…
-
Nem marad lassan ország az EU-ban, ahol ne rólunk beszélnének
Nem is olyan régen számoltunk be arról, hogy az Európai Unió lassan minden szegletében Magyarországról beszélnek. Ha egy képzeletbeli vaktérképet…
-
Több mint 2300 milliárd forintot kér Trump a határfalra
A The Wall Street Journal kormányzati forrásokra hivatkozva azt írja: a kormány megkezdte és már csaknem be is fejezte egy…
-
Ezrek vonultak utcára Oroszországban az internet új szabályozása ellen
Az Oroszország Libertariánus Pártja (LPR) által szervezett fővárosi megmozduláson résztvevők száma különböző források szerint 6500 és 15 ezer között volt.…
-
A határon túli magyarok a románok partnerei, nem ellenségei akarnak lenni
Németh Zsolt az Európai Bíróság csütörtöki döntéséről beszélt, amely szerint az Európai Bizottságnak foglalkoznia kell a Székely Nemzeti Tanács (SZNT)…
-
Belgiumban nem tilos antiszemita bábukkal felvonulni
A menet élén haladó karneváli kocsin két pajeszos, szakállas, kalapos, kampós orrú férfit ábrázoló, nagyméretű rózsaszín bábu volt látható, amelyeket…
-
105 éve született múzeumalapító régész, aki ha úgy hozta az élet, szobrot bújtatott
Balassa Géza 1914. március 10-én látta meg a napvilágot a Hont-megyei Felsőbakán. Édesapja, aki evangélikus falusi kántortanító volt, nem volt…
-
Bálint Botond: Lehetnek viták a jobboldalon belül is
A Magyar Állami Operaház balettkara és a Táncművészeti Egyetem kapcsán kirobbant vita „nagy tanulsága, hogy végre észre kellene vennünk, a…
-
George Pataki: megengedhetetlen, hogy sérüljenek a kárpátaljai magyarok jogai
George Pataki, New York állam volt kormányzója, Maximilian Teleki, az AMK tiszteletbeli elnöke és Szekeres Zsolt, a szervezet kincstárnoka találkozott…
-
Máig létezik Lengyelországban a bátor cselekvés és tisztelet kultúrája
A kormányfő Kornel Morawieckinek, a szejm korelnökének átadta a Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést a Magyarország iránti…