Magyarország stratégiai partnere lett Laosz

Orbán Viktor azt is elmondta, hogy Magyarország képviseleti irodát nyit a délkelet-ázsiai országban, továbbá megnyitja a kötöttsegélyhitel-együttműködés negyedik szakaszát. Utóbbival kapcsolatban azt mondta, Magyarország jelentős kötött segélyhiteleket nyújt Laosznak, ahol így több magyar beruházás is létrejöhet. A beruházásokat finanszírozó hitelek már több tízmillió dollárra rúgnak, a kereskedelmi forgalom így két év alatt hatszorosára nőtt.

Megnyitottunk egy üzleti alapú együttműködést segítő hitelkeretet is 45 millió dollár értékben

– közölte a miniszterelnök.

Megjegyezte azt is, remélik, hogy a kötöttsegélyhitel-program után tisztán piaci alapú gazdasági együttműködés is létrejön a vállalkozók között. A kormányfő az együttműködés kiemelt terepének nevezte az oktatást is, jelezve, hogy több mint 300 olyan ember van Laoszban jelentős társadalmi pozícióban, aki valaha Magyarországon járt iskolába, és jelenleg is 186 laoszi diák tanul állami ösztöndíjjal Magyarországon. Most pedig megállapodás született arról, hogy évi 100-ra növelik a magyar állami ösztöndíjak számát.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy Laosz kétszer nagyobb, mint Magyarország, és sok ezer kilométer választja el a két országot, mégis hosszú évtizedekre visszanyúló barátság áll fenn köztük, és a modern diplomáciában a barátság a legfontosabb érték. A megbeszélésen arról tárgyaltak, hogyan tudnák ezt a barátságot kiaknázni.

Thonglun Sziszulit is eredményesnek nevezte a budapesti tárgyalást, és örömét fejezte ki, hogy stratégiai szintre emelték a kapcsolatokat. Köszönetét fejezte ki a Magyarországtól kapott támogatásért, hangsúlyozva, hogy nagyra értékelik azt a pénzügyi segítségnyújtást, amely hozzájárult a laoszi gazdasági fejlődést segítő objektumok létesítéséhez. A kötött segélyhitelek különböző csomagjaival – amelyek lassan elérik a 300 millió dollárt – Magyarország nagyon tevékenyen járul hozzá a laoszi gazdaság fejlesztési céljaihoz.

A laoszi miniszterelnök hozzátette, az ösztöndíjas diákok számának növelése lehetőséget ad arra, hogy Laosz hosszú távon tervezzen ezzel a segítséggel a szakemberképzésben. Thonglun Sziszulit végül laoszi látogatásra hívta meg Orbán Viktort.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb