Családháló
-
Adventi készülődés – hogy a gyerekeknek is élmény legyen!
Advent a lelassulás, a csodavárás időszaka is. Ekkor hangolódunk rá az elkövetkezendő ünnepre, Jézus eljövetelére. Kisgyerekesként ez valamivel nehezebb: utolsó…
-
A Katolikus Karitász Orvosmissziója elvitte a Mikulást is a ráti gyermekotthonba
Idén a tizenkettedik, fennállásának nyolcadik évében pedig immár a 87. szűrését szervezte meg a Katolikus Karitász Orvosmissziója a ráti Szent…
-
A valódi Mikulás
Ha az igazi Mikulás nyomába szeretnék eredni, nagy gondban lennék. Tisztogattam én minden évben a csizmámat, örültem is a sok…
-
Identitás, jövőkép, stressz, kommunikáció: különleges tematikájú foglalkozás a Patronában
Egyedülálló tanórákon vesznek részt a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont gimnazistái: az Osztozó nevű foglalkozásokon többek között olyan témákat járnak…
-
Kiemelkedő tevékenységet végző nevelőszülők és gyermekvédelemben dolgozók tevékenységét díjazták
Elhivatott, jó szakemberek dolgoznak a gyermekvédelem területén, akik talán az élet legnehezebb hivatását választották – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős…
-
Eutanázia-rekord Kanadában
Rekord számú, 16 499 ember halt meg 2024-ben eutanázia következtében Kanadában egy frissen kiadott jelentés szerint. Ez a szám most…
-
Véget ért az Analóg November kihívás, ahol nem csak a győztesek nyertek!
Nagy sikerrel zárult a magyarországi és erdélyi iskolák közösségei számára meghirdetett Analóg November kihívás – közölték a szervezők. A program…
-
Drograzzián akadtak a kistigrisre Tiszafüreden a nyomozók (VIDEÓ)
Tigrisre bukkantak a nyomozók egy tiszafüredi házban, ahol eredetileg egy kábítószeres nyomozás részeként tartott a rendőrség razziát. A szokatlan esetről…
-
Új, országos szűrőprogram indul a veleszületett szifilisz elkerüléséért
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) új országos szűrési programot indít a veleszületett szifilisz kockázatának felismerése és a fertőzött…
-
Az összefogás ereje minden egyes adományban ott van – Adománykártyákkal indult az Adni Öröm!
Idén is elindul a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös karácsonyi adománygyűjtése, az Adni Öröm! akció. A tartós…