- (H)arctér
Nem tetszik a DK-nak a jogállam
Az Állami Számvevőszék a vonatkozó törvényi előírások alapján végzi hét párt – közte a Demokratikus Koalíció – 2017-2018. évekre vonatkozó,…
- (H)arctér
Politikai akcióvá silányítja a PDSZ az érettségit
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleménye szerint a PDSZ az érettségiző fiatalok jövőjével is képes játszani politikai okokból. Köszönet minden…
- Szabadidő
Álláskeresést segítő honlap indult
Az adatbázisban már több mint 200 cég található, és több százezer embert értek el például a közösségi médiában . Az…
- (H)arctér
Mexikó szélnek ereszti a menekülttáborokból a migránsokat
A törvényszék arról is rendelkezett, hogy az állami táborokban tegyenek óvintézkedéseket a járvány terjedésének megfékezése érdekében, és vizsgálják meg lakóikat.…
- (H)arctér
Már több mint 154 ezer áldozata van a koronavírus-járványnak a világban
Egy nappal ezelőtt, péntek reggel még 2 158 250 volt a fertőzöttek száma, 144 243 a halálos áldozatoké és 543…
- (H)arctér
Karácsony nem tétlenkedett: megemelte a fővárosi cégek vezetőinek bérét
A járványveszély gazdasági hatásainak enyhítése különösen szükségszerűvé teszi a javadalmazási rendszer átalakítását, mivel a fővárosi tulajdonban álló gazdasági társaságoknak a…
- (H)arctér
Tilos a hittérítés a brazil őslakosok körében
A brazil őslakosok körében eddig 23 fertőzöttet találtak, és hárman meg is haltak közülük. A sokszor a többségi társadalomtól elzártan…
- (H)arctér
Washington fertőzötteket deportált – állítja a guatemalai elnök
Alejandro Giammattei állítása szerint a repülővel érkezők közül 12 ember az amerikai járványügyi hatóság (CDC) vizsgálatán is pozitív tesztet produkált.…
- (H)arctér
Újabb tizenhat krónikus beteg halt meg a járványban Magyarországon
Nyocszázhuszonkilenc koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 60-an vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásaikat készülve a…
- (H)arctér
Meghaladta a tízezret a nagy-britanniai halálos áldozatok száma
Az egészségügyi minisztérium vasárnap délutáni bejelentése szerint az elmúlt 24 órában 737 halálesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz. A halálos áldozatok…