Mexikó szélnek ereszti a menekülttáborokból a migránsokat

Egy mexikóvárosi bíróság a koronavírus-járvány miatt elrendelte az idős, beteg vagy más okokból veszélyeztetett migránsok azonnali elengedését a táborokból.

A törvényszék arról is rendelkezett, hogy az állami táborokban tegyenek óvintézkedéseket a járvány terjedésének megfékezése érdekében, és vizsgálják meg lakóikat. Egyelőre nem tudni, hogy a döntés hány embert érint.

Az első két hónapban 22 ezer, hivatalos dokumentumokkal nem rendelkező külföldit fogtak el Mexikóban. Március végéig 17 ezer menedékkérelmet nyújtottak be az illetékes hatóságoknak a latin-amerikai országban, 34 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában. Azonban az elmúlt hetekben a világjárvány véget vetett a növekvő tendenciának: április első felében mindössze 548 menedékkérelmet adtak be a hatóságoknak hivatalos adatok szerint, míg márciusban még összesen 5300 kérelem érkezett be.

Havonta emberek tízezrei kísérlik meg az átkelést Mexikóból az Egyesült Államokba. Nagy részük a szegénység és az erőszak elől menekül Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból. Washington tavaly mindegyik érintett állammal megállapodást kötött az illegális bevándorlás megfékezése érdekében.

A koronavírus-járvány miatt az Egyesült Államokban és Mexikóban is felfüggesztették a menedékkérelmek feldolgozását. Emellett az amerikai-mexikói határ jelentős részét lezárták a személyforgalom előtt, és hasonló a helyzet a guatemalai-mexikói határon is.

MTI

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: MTI/AP/Rebecca Blackwell

Iratkozzon fel hírlevelünkre