- Egyéb
Elhunyt Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület korábbi püspöke
Pap Géza 1954-ben született Kolozsváron. Teológiai tanulmányait a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben végezte el 1978-ban. 1979-től Bukarestben teljesített segédlelkészi szolgálatot,…
- (H)arctér
Megkezdődtek a minimálbér-tárgyalások
A pénzügyminiszter az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy az álláspontok egyelőre távol állnak egymástól. A munkaadói oldal 5 százalékos…
- (H)arctér
Trump most Macront támadja
Az amerikai elnök öt bejegyzésben említette meg egyebek mellett Macron alacsony népszerűségét a felmérésekben, a szerinte tisztességtelen francia kereskedelmi gyakorlatot,…
- (H)arctér
Mindannyiunk közös ügye
Ezt az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára mondta. Fülöp Attila ismertette, hogy Magyarországon 2007 óta…
- (H)arctér
Érkezik az egységes vasúti és autóbusz-menetrend
Fónagy János a közlekedéspolitika legfontosabb irányaival kapcsolatban elmondta, hogy a cél az utasbarát, innovatív, fenntartható, egységes és rugalmas közösségi közlekedés…
- (H)arctér
Már decembertől igényelhető a kibővített csok
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta azt is, hogy a háromgyerekes családok szintén december 1-jétől igényelhetik…
- (H)arctér
Elhunyt a nyáron balesetet szenvedett mentőápoló
Az összeszokott mentős csapatot egy 57 éves asszonyhoz riasztották Tiszabőre, aki súlyos, allergiás reakciókat mutatott. Miután a beteget ellátták, elindultak…
- Egyéb
96 éve született a hazátlan ember
„Avégből születtünk erre a világra, hogy lopjuk a napot. Nehogy elhiggyék az ellenkezőjét!” (A hazátlan ember) Vonnegut apai felmenői Németországból…
- Egyéb
Világbajnok a Mercedes
A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei 10., és pályafutása 72. futamgyőzelme. Hamilton mögött Max Verstappen, a Red Bull…
- (H)arctér
Magyar hősöknek avattak emlékművet
Magyarország történelme során egyetlenegy háborúban sem hunyt el annyi katona, mint az első világháborúban, 3,8 millió embert soroztak be, 661…