“Avégből születtünk erre a világra, hogy lopjuk a napot. Nehogy elhiggyék az ellenkezőjét!” (A hazátlan ember)

Vonnegut apai felmenői Németországból származtak, és az 1800-as évek közepén telepedtek le az Egyesült Államokban. Édesapja és nagyapja is építészként végzett. A család önmagát pacifistának és ateistának vallotta. Az író harmadik gyermek volt a családjában, akit a megélhetési nehézségek miatt állami iskolába írattak, míg két testvére még magániskolába járt. Írói tehetsége azonban már a középiskolában megmutatkozott, a diákújságban dolgozott riporterként, rovatvezetőként majd szerkesztőként. Szarkasztikus humora már ekkor felszínre tört. Egyelőre még csak kedvtelésből írogatott.

Az egyetemen kémiát és biológiát tanult. Annak ellenére, hogy a pacifista világnézet állt hozzá közel 1943-ban belépett a hadseregbe, ahonnét az európai hadszíntérre került. 1944 decemberében német hadifogságba esett, ahol egy drezdai gyárba fogták be munkára, majd túlélője és szemtanúja lett a város szőnyegbombázásának. Később ez adta az ihletet leghíresebb könyvei, Az ötös számú vágóhíd és a Bajnokok reggelije megírásához. 1945-ben leszerelt, feleségül vette gyermekkori szerelmét Jane Coxot és elvégezte az antropológia szakot Chicagó-i Egyetemen. Érdekességnek számít, hogy szakdolgozatát az egyetemen nem fogadták el, így diplomáját csak a Macskabölcső című regényének megjelenése után kapta meg. 1950 után Vonnegut szabadúszó íróként alkotott Cape Cod-i otthonában

Sokáig sci-fi író ként tekintettek rá, mivel könyveiben rengeteg a valóságtól elrugaszkodott, fantasztikus elemet használt, de ezekkel az eszközökkel nem tudományos fantasztikus műveket, hanem valami teljesen újszerű irodalmi műfajt alkotott. Első regénye az Utópia 14 1952-ben jelent meg, de még hosszú évekig többnyire csak novellákat írt. A változást az 50-es évek közepe hozta meg. A televízió térnyerésével a magazinok olvasottsága elkezdett csökkenni, a hirdetők elpártoltak a lapoktól így stílusváltásra kényszerült  az egész ágaza. Ennek az lett a következménye, hogy Vonnegut az írás mellett tanítói állást is vállalt.

Az 1950-es évek végén egyre több regénye jelent meg így például A Titán szirénjei, az Éj anyánk vagy a Macskabölcső. Utóbbi hozta meg számára az igazi elismerést, főleg az irodalmi úgynevezett undergroung és az egyetemi ifjúsági körökben. Az abszolút áttörést viszont az 1969-ben megjelent dresdai élményeit feldolgozó Az ötös számú vágóhíd jelentette. A könyv bestseller lett és világszerte elismertté tette Vonnegutot. Nem tartozott a termékeny írók közé, az 1990-es évekig mindössze további 9 regényt írt meg. Más műfajokkal is próbálkozott és egyre többször szavak helyett képekben fejezte ki magát, sokat rajzolt és festett. Könyveit nem egyszer maga illusztrálta, grafikáit  e kötetekben ismerhetjük meg.

hirdetés

Kurt Vonnegut egyébként láncdohányos volt, kis híján ez okozta a halálát is, mivel 2000-ben elbóbiskolt manhattani otthonában és a lakás teljesen kiégett.

Vonnegut mesterien, egyszerű fekete humorral írta le a környezetében történő hétköznapi eseményeket. Egyáltalán nem kedvelte a ráaggatott címkéket, kifejezetten utálta, ha szatirikus íróként emlegették.
Az 1970-es évektől kezdve regényeiben már egyre többször találkozhatunk társadalomkritikával. Erősen bírálta például a rossz értelemben vett amerikai nacionalizmust, a kommunista blokkot vagy például Richard Nixon féle kormányvezetést, de élete vége felé George W. Bush kormányzását is.

„Amerikában a lehető legsúlyosabb hazaárulás azt állítani, hogy az amerikaiakat nem szeretik mindenhol, ahova csak mennek, akármit is csinálnak.” (A hazátlan ember)

2007. április 11-én hunyt el, rövid, súlyos betegség után, meglepő ugyan, de végül mégsem a dohányzásba halt bele. 

Kurt Vonnegut kétséget kizáróan a 20. század egyik legjelentősebb írója volt.