Mindenkit elfogadunk! Ja, nem, csak aki egyetért velünk! Aki nem ért egyet az azonos nemű szülők gyermeknevelési jogával, már kapja is a kirekesztő, rosszlelkű, maradi, náci billogot.
Így adakozhatunk idén találkozások nélkül, biztonságosan Az Adni öröm! akcióban adománykártyákkal segíthetünk a legelesettebbeknek egészen december 21-ig.
Közel négymillió forint értékben kaptak lábbelit a járványkórház dolgozói A nagylelkű gesztussal a koronavírusos betegekért küzdő orvosokat, ápolókat segítik.
Ott segíthetünk, ahol egy színes mesekönyv a világ legszebb ajándéka… Mélyszegénységben élő gyerekek támogatását koordinálja az Örökbe fogadok egy ovit mozgalom. Mit tehetünk mi?
Böjte Csaba a Vasárnapnak: „Építsétek fel szívetekben a remény templomát!” A ferences atya szerint most a reménynek kell megerősödnie és kiteljesednie mindannyiunk szívében.
Titkos műholdak, milliárdosok és államok harca az űrpályákért – Mi zajlik a fejünk fölött? „Azt mondják, a második űrverseny zajlik, de valójában az első sem ért véget” – Ferencz Orsolya a Vasárnapnak.
Pesty László a Vasárnapnak: Mindenki kampányoljon, mindenki legyen a székely kezdeményezés nagykövete!
„Számomra egyfajta misszió, hogy eljuttassam az emberekhez a magyar kultúrát” Az Arany Medál-díj alapítójával beszélgettünk. Idén is bárki szavazhat hat kategóriában a kulturális közönségdíjra!