- (H)arctér
Az Európai Bizottság folytatja a jogi eljárást Magyarország ellen
A kormánypárti politikus pénteki sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy folytatják a jogi eljárásnak álcázott politikai…
- (H)arctér
A nemzeti értékek tisztelete valódi hazafiság, nem nacionalizmus
A közösségek, családok nemzetek boldogulása jelentős részben a nevelésen múlik, ez a nevelés pedig adhat egy értékrendre épülő szellemiséget, és…
- Vélemény Plusz
Magyar kultúránknak része a családok ügye?
Több kutatás is azt mutatja, hogy igen, hiszen a nemzetközi értékkutatások, a magyar lelki állapot vizsgálatát célzó kutatások, az ifjúság…
- (H)arctér
The show must go on!
A felszólalók között ott volt Hadházy Ákos, Szél Bernadett, Gréczy Zsolt, Kunhalmi Ágnes és Bősz Anett is. A névsor számos egyezést…
- (H)arctér
A pápa bírálta az amerikai-mexikói határ további megerősítésének tervét
Ferenc pápának az egyik újságíró beszélt Tijuanában szerzett tapasztalatairól. Felelevenítette, hogy a mexikói település határában egy kerítés fut egészen a…
- (H)arctér
Egy hetes sztrájkot hirdetett az Audi szakszervezete csütörtök reggeltől
Németh Sándor elmondta, hogy a 168 óra alatt bárki csatlakozhat a gyár területén a sztrájkhoz, amely idő alatt a tárgyaló…
- (H)arctér
Németország európai megoldást sürget
A szóvivő szerdán megerősítette, a dpa német hírügynökség keddi értesüléseit, miszerint a haditengerészet az Augsburg nevű fregatt bevetésének február 6-a…
- Szabadidő
„Felmegyek a magasságos egekbe”
Fű, fa, füst És hogy ki is volt igazán Weöres Sándor? „Tűzben fa parazsa, vízben puha moha, szélben jegenyefa”, a…
- Szabadidő
Ez is egy, meg az is
Bejutottak Babos Tímeáék az Australian Open elődöntőjébe! Szél és Hadházy ismét bejutott az MTVA székházba Akkor ezen a nyomvonalon…
- (H)arctér
Az NVB kiadta Hollik Istvánnak Hirt Ferenc mandátumát
A tavaszi parlamenti választáson a kormánypártok országos listájáról a parlamentbe került Hirt Ferenc tavaly december 6-án hunyt el. A Fidesz…