Erdő Péter: a böjt növeli az ember erejét és könyörgésnek számít Isten előtt
A böjt vallásos gyakorlata a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés fontosságát állítja középpontba. A hamvazószerda egy ősi hagyományra vezethető vissza, amikor a hívők vezeklésként hamut szórtak a fejükre. Ennek emlékét őrzi az a szertartás, amikor az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap ezen a napon keresztet rajzol a hívek homlokára. Mindeközben azt mondja: „Emlékezzél ember, hogy porból vagy és porrá leszel!”
Erdő Péter bíboros szentbeszédében emlékeztetett: Jézusnak a böjtről szóló tanításában nem azon van a hangsúly, hogy melyik napon böjtöljünk, hanem a lelkületen. Páduai Szent Antal Jézus mondataiból négy gondolatot emel ki: a képmutatók színlelését, a fej megkenését olajjal, az arc megmosását és a jócselekedet elrejtését.
A bíboros kifejtette, hogy a képmutatás problémáját akkor értjük meg, ha belegondolunk, mit jelent a böjt. A böjt növeli az ember erejét és könyörgésnek számít Isten előtt. (…) Az ugyanarra a szándékra együtt imádkozó és böjtölő közösség hangos kiáltás Istenhez. Ő pedig meghallgatja könyörgésüket. A képmutatók, amikor arcukat elváltoztatva böjtölnek, túlzásban esnek éppúgy, mint azok, akik hivalkodóan elegánsak vagy éppen azzal kérkednek, hogy a tényleges helyzetüknél sokkal rongyosabbak és elhanyagoltabbak. Mindez csak arra jó, hogy különbözőnek tűnjünk a többi embertől, hogy szuperembereknek tartsanak minket. Ez pedig nem a hiteles böjt magatartása. A keresztény böjt nem sportteljesítmény, nem mutatvány, hanem diszkrét és derűs önfegyelem.
Erdő Péter elmondta, hogy Jézus arra szólít, hogy kenjük be fejünket illatos olajjal. Ez mindenképpen az öröm jele. Ha böjtölünk, megvalljuk bűneinket, de ezzel már Istent dicsérjük. Bizalommal kérjük bocsánatát és segítségét. Ez pedig annak kifejezése, hogy ő a leghatalmasabb, hogy minden nehézségen, szenvedésen, kísértésen túl ő a győztes, aki minket is részesíteni akar boldogságában.
Az arc megmosását Szent Antal a nyilvános megjelenés előtti tisztálkodáshoz hasonlítja. Mielőtt kilépünk a lakásból, az előszobában belenézünk a tükörbe, ellenőrizzük, hogy minden rendben van-e, szégyenkezés nélkül kiállhatunk-e az emberek elé. Így kell megvizsgálnunk a lelkiismeretünket is, így kell megmosni arcunkat is Isten irgalmának forrásában, a bűnbánat szentségében – mondta a bíboros.
Hozzátette: a jócselekedet elrejtése, amiről az Evangéliumban szó van, nem csupán a böjtre vonatkozik. Amikor adakozunk, és a rászorulókat segítjük, akkor is gondolnunk kell a diszkrécióra, hiszen maga Krisztus is arra tanít, hogy ne kürtöltessünk magunk előtt, mint a képmutatók, sőt közmondásszerűen fogalmaz: „ne tudja bal kezed, mit tesz a jobb”. Ezt pedig a régi keresztények az üldözések korában, úgy értelmezték, hogy a jobb kéz azokat jelenti, akiket majd az Üdvözítő a jobbjára állít az ítélet napján. A bal kéz pedig az ellenség, a gyűlölködő világ szimbóluma. Az Egyházon belül tehát tudnunk kell egymásról és segítenünk kell egymást, sőt az egyházi karitatív munkát is a püspöknek kell irányítania. De mindez nem tartozik az ellenséges és bámész külvilág elé, ahogyan a Didaszkália tanítja a harmadik század első felében.
A bíboros gondolkodásra hívta a híveket. Rámutatott, hogy ma is gyakran érezzük a kísértést, hogy a jótékonysági akciókat reklámnak használjuk fel. Való igaz, hogy a média nyilvánossága segít a jótékony célú gyűjtésekben. Ha azonban az egész karitatív munkának a nyilvánosság lesz a célja és a lényege, ha a befolyt adományok nagy része a reklámot szolgálja, akkor el kell gondolkoznunk, hogy jó úton járunk-e.
Erdő Péter rávilágított arra, hogy van a diszkrét adakozásnak egy másik oka is, ami manapság újra tudatossá válik. A világ nagy részében az Egyház üldözésnek, elnyomásnak vagy legalábbis negatív propagandának van kitéve. Ilyen helyzetben pedig sokszor az Egyháztól kapni vagy elfogadni sem veszélytelen, de az Egyház javára adakozni sem kényelmes dolog. Ugyanakkor, éppen nehéz helyzetben a hívő közösségnek nagyon is össze kell tartania.
A bíboros azt mondta, plébániai szinten ismernünk kell egymást, különösen is keresztény testvéreinket kell segítenünk, ahogy Szent Pál tanítja a Galatákhoz írt levélben: „amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben”.
Erdő Péter gondolatait összegezve azt mondta: nem lehet tehát követelmény számunkra, hogy soha se adakozzunk kifejezetten a keresztények számára, vagy ne segítsük azt, aki a saját egyházközségünkhöz tartozik. Sőt legyenek közösek örömeink és gondjaink. Most, amikor plébániai közösségeinket újraépítjük, hogy hatékonyabb eszközei legyenek az Örömhír hirdetésének a világban, különösen is elszántnak és nagylelkűnek kell lenni. Meg kell ismernünk egymást, vállalnunk kell azt, amit a templom és a közösség érdekében tenni tudunk. Ez a feltétele annak, hogy hívő közösségeink örömteli, meghívó üzenettel forduljanak a világ felé.
