„A célom, hogy a fáradt lelket felüdítsem és a sebzett szíveket bekötözzem” – Köves Dorkás és csapata a Katakomba színpadán

Zajlik az őszi koncertszezon a Katakomba klubban, ahol Fridvalszki Gréta után egy újabb tehetséges énekesnő mutatkozik be a Pengető színpadon október 19-én.

Köves Dorkás 26 éves és a zene már egészen kiskorától kezdve szerves része az életének. Hegedűn és zongorán is megtanult játszani és kórusban is énekelt. Jelenleg a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetében tanul.

A zene mellett az Istenhit is jelentős szerepet tölt be az életében. Szolgál a Pestszentlőrinci Agapé gyülekezet dicsőítő csapatában, az Agape Worship-ben, ahol számos saját dal születésében vett részt.

Az október 19-ei koncertre egy, a barátaival, zenésztársaival kiegészült formációval érkezik, amelyben ott lesz Makaró Lénárd (billentyű), Harsányi Donát (gitár), Karácsondi Zsolt (dob) és Pincés Boglárka (cselló).

– A pályafutásodat látva az a benyomásom, hogy már egészen fiatalon komolyan vetted a zenét, mint művészeti és önkifejezési eszközt. Ez látszik az iskolaválasztásodban is, hiszen a Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnáziumba jártál. Kiskorod óta készülsz erre a pályára? Mi motivált leginkább?

– Kodály Zoltánnak van egy ismert mondása: a gyermek zenei nevelése a gyermek születése előtt 9 hónappal kezdődik, sőt – később kiegészítette – valójában már az anya születése előtt 9 hónappal. Ez az én életemben is megjelent, nagypapám 56 éven át énekelt a Baptista Központi Énekkarban és szinte a lehető összes hangszeren kipróbálta magát. Édesanyám a Miskolci Zeneművészeti Szakközépben zongora szakon, majd az ELTE karvezetés szakán végzett, jelenleg szolfézs-, zongora-, s énektanár, kórusvezető. Ezek után rajtam volt a sor. Anyukám szokta felhozni azt a vicces történetet, hogy az én „sorsom” a szülőszobában pecsételődött meg – mikor úton volt édesanyám velem a pocakjában a kórházba. Apukámnak gondosan összecsomagolva, egy helyre előkészítette előre a szülőszobába elhozandó létszükségleti kellékeket. Mikor Apukám megérkezett a csomagokkal (ekkorra már én is megláttam a napvilágot) édesanyám kiszúrt egy barna táskát. „Ez meg hogy kerül ide, vajon mi lehet benne?!” – dicsőítő kották voltak. Lehet nem véletlen?
De a kérdésedre válaszolva, igen, már elég korán komolyan vettem a zenével való foglalkozást, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy a szülők komolyan vették a zenével való foglalkoztatásomat, s mikorra már nekem is benőtt a fejem lágya, akkor már tudatosan, „önállóan” választottam ezt a pályát, és próbáltam, próbálok minél több zenei fejlődési lehetőséget megragadni, kihasználni, kiaknázni a mai napig.

– Ha jól tudom nem olyan gyakori, hogy a saját neveddel fémjelzett koncertet adsz. Mi inspirált arra, hogy ezt megtedd?

– Olyannyira nem, hogy valójában ez lesz az első ilyen alkalom, úgyhogy nagyon izgalmas ez és egyben kicsit ijesztő is számomra.

Mi inspirálta? Ha nagyon röviden kéne válaszolnom, azt mondanám, hogy Isten. Ha meg hosszan, akkor senki se olvasná végig ezt az interjút…de röviden talán annyit mondanék, hogy már régóta volt bennem egy vágy, de mindig azt éreztem, hogy „áh én még nem tartok ott, fejlődnöm kell, stb”. Nem azt mondom, hogy nincs még bennem ez az érzés, de pont mielőtt megkerestek ezzel a fellépési lehetőséggel, kaptam egy próféciát – Istentől egy bátorítást – egy kedves emberén keresztül, melynek egyik része pontosan így szólt: „Az egyetlen egy dolog, amivel az ördög tud próbálkozni, hogy elhiteti veled: te még nem vagy nyeregben ezen a területen…de ez nem igaz! Az Isten helyezett oda téged és ez az Ő jóindulata, ami találkozott a benned lévő potenciállal…” Na és ezután nem sokkal jött a megkeresés, úgyhogy nem mondhattam nemet. (nevet…)

– Említetted, hogy aktívan részt veszel az Agape Worship dicsőítő csapat saját dalszerzési folyamataiban. A jövőben esetleg számíthatunk tőled szólódalokra is?

– Reményeim szerint igen. Az eseményen el is fog hangzani 1-2 saját dal. Az, hogy ez majd mikor, milyen formában jelenik meg az még kérdés, de szeretnék egyre aktívabb lenni ezen a területen is.

– Előfordul még, hogy hangszeren kíséred magad egy-egy dicsőítő est során?  Akár a most következő koncerteden előkerül a zongora vagy a hegedű?

– Olyan, hogy zongorával kísértem volna magam egy dicsőítő esten, még nem volt. Zeneiskolában klasszikus zongorát tanultam, csak később kezdtem el foglalkozni a könnyűzenei, akkordos zongorázással. Még nincs benne olyan rutinom, magabiztosságom, de ez is egy olyan terület, ahol szeretnék fejlődni. Jelenleg is veszek zongoraleckéket, úgyhogy nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben lesz ilyen is. Egyébként gondolkodtam, s jelenleg is gondolkodom, hogy egy szám erejéig a hegedűt is leporoljam kicsit a koncerten. Erre még alszok egyet.

Hogy érzed magad a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetében? Milyen ott az élet?

– Könnyűzenei ének szakon tanulok. Nagyon tehetséges emberekkel, szaktársakkal vagyok itt körülvéve, és rengeteg kiváló szakember tanít az Intézetben. Megvannak a kihívások, nehézségek, meg aztán minél magasabb szinten tanul az ember valamit, annál inkább belelát a szakma árnyoldalaiba is, de azt gondolom, tudom, nem véletlenül vagyok itt, ahol vagyok és itt most jelenleg minden lehetőségem adott ahhoz, hogy fejlődni tudjak, már csak bele kell adni mindent.

– Szoktál dalszöveget is írni? Ha igen, ez inkább spontán vagy tudatos nálad? Milyen témák foglalkoztatnak mostanában?

– Igen, szoktam, bár dalszöveget egyébként nehezebben írok, valahogy a versek könnyebben kigurulnak. Sokszor van, hogy random jön egy gondolat, hasonlat, egy kép, rímpár, szójáték – ezeket igyekszem mindig gyorsan lejegyzetelni, aztán később tovább gondolom, kibontom, vagy épp csak eltűnik a jegyzetek süllyesztőjében.

Az Agape Worshippel időközönként tartunk dalíró foglalkozásokat, ahol csapatokban dolgozunk, felosztva a zenei feladatokat (producer, szöveg, dallam, énekes). Én általában szöveg, dallam, énekes szerepben vettem részt ezeken, így született az első megjelent és befejezett dal. Aminek a szöveg és dallam írásában vettem részt a „Te vagy reménységem”, illetve a „Szívem dala”. Ezt a két dalt a koncerten is hallhatja majd a kedves hallgatóság.

Hogy milyen témák foglalkoztatnak? Valahogy, ha megnézem a verseimet, jegyzeteimet, dalszövegeimet, mindig valahogy a „szívnél” lyukadok ki és akörül forgok – az érzések, fájdalmak, nehézségek, örömök, csalódások, reménység körül. Összefoglalva az a célom, hogy a fáradt lelket felüdítsem és a sebzett szíveket bekötözzem. Úgy érzem, Isten erre hívott el, hogy szívből, a szívről, a szíveknek írjak, hogy azok újra dobogjanak és nem utolsó sorban szeretnék rámutatni arra is, hogy a szív miért is, kiért is dobog.

– Ha volt ilyen pillanat és szívesen megosztanád, mikor vált személyessé számodra a megváltás? Volt egyfajta fordulópont az életedben?

– Ez egy érdekes dolog, mert az én életemben nem igazán volt olyan látványos fordulópont. Többgenerációs keresztény családban nőttem fel, ennek minden áldását élvezve. Már egészen kisgyerekként elmondtam a befogadó imát, majd ezt újra és újra megerősítettem, biztos, ami biztos. (nevet…)

Egyébként nagyon hasonló a hitéletem a zenei életem alakulásához – itt is ugyanúgy szülői ráhatás volt kezdetben, de már akkor se éltem meg kényszernek, akkor is őszinte volt, talán ezért van az, hogy nálam nem egy metamorfózis történt, hanem egy felnőtté válás. Valahogy olyan pálfordulat nem volt az életemben, egyszerűen csak egyre komolyabban, egyre tudatosabban kezdtem el, vágytam foglalkozni Isten dolgaival, és a gyermekkori hit megérett egy olyan hitté, meggyőződéssé, ami nem azért fogadja el a dolgokat, mert mások így mondják, hanem mert személyes meggyőződése van arról, hogy az Isten létezik és szeret, hiszen végig ő vezetett, bátorított, összekapart, vagy épp fejbe kólintott, ha az kellett, és ezért tartok most ott, ahol vagyok, ezért tartok arra, amerre jelenleg tartok.

– Mik a terveid idén, illetve azon túl?

– Jelenleg az a fontos, hogy elvégezzem ezt a sulit és a lehető legtöbbet kihozzak belőle, magamból, ebből az időszakból.

Mindemellett szeretnék dalokat írni, egyre többet foglalkozni a zenével, zenéléssel és nem csak hobbi szinten. Legyen szó akár a saját projektemben való éneklésről, vokalistaként való szereplésről. Gyerekek számára zenei foglalkozásokat is szívesen tartanék óvodapedagógiai végzettségemet is felhasználva, mint tanár. Aztán meglátjuk Isten melyik konkrét területre vezet. Úgy vagyok ezzel, mint Mózes: „Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!”

– Ha egy dolgot üzenhetnél azoknak, akik érdeklődnek a katakombás koncerted iránt, mi lenne az?

– Hát ha egyet, akkor annyit, hogy jöjjenek el! Ha kettőt, akkor azt, hogy vegyék meg a jegyet!

De viccet félretéve talán azt, hogy számomra megható, hogy ennyien érdeklődnek a koncert iránt és remélem, hogy mindenki kap majd egy kis fénysugarat, ami megmelengeti a szívét, megszínezi a napját, valamit, ami miatt azt mondja, hogy megérte, valamit, ami túlmutat rajtam. Sok lesz a megnyugtató dal, ami egy kis kellemes őszi hangulatot varázsol majd.

Ez nekem valamilyen szinten egy mérföldkő, ami még korántsem tökéletes, de aki eljön, tanúja, szemlélője lehet annak a fejlődésnek, annak a „poros” útnak, amit már régóta taposok, s annak, ahogy most a „köves” útra lépek – úgyhogy öveket becsatolni, mert egy kis Trabanttal megyünk rá az országútra. Akinek van kedve, bátorsága beülni egy lelkes, friss jogsis mögé, az tartson velem!