Ungváry Zsolt: Sosem szabadulunk meg a műanyag szeméttől?
Először 1989-ben jártam nyugaton. Egy jugoszláv kamionsofőrnél láttam kétliteres, műanyagpalackos Pepsit. Idehaza akkoriban maximum csak literes, üvegbe töltött üdítők voltak. Nagyon menőnek tűnt, olyan nem kelet-európainak.
Nálunk ugyanis mindent visszaváltható üvegben árultak: szörpöt, sört, bort, pálinkát, kólát, Traubit, Márkát. Én már nem emlékszem rá, de korábban állítólag a tejet is. Szénsavas ásványvíz nem volt (mentes meg pláne nem!), mindenkinek volt otthon szódás szifonja, amivel maga készítette. Ha mégsem, akkor pedig jött a szódás; nálunk Zuglóban – szigorúan csereüvegért – hozta naponta az italt. Lovaskocsival a hetvenes évek végén… de legalább aszfaltos utca volt, nem úgy, mint a mostani utcánk Érden…
Aztán szép lassan Magyarországra is begyűrűztek a műanyag és egyéb eldobható csomagolások; a fejlett világ ránk borította a saját szemetét. Majd egyszerre kitalálták, hogy ez roppant káros a természetre. (Egyébként tényleg az. Gyalázat! De ugyanezt megcsinálták az ipari forradalomban a szén-, majd a kőolaj eltüzelésével, beizzítva gazdasági fejlődésüket, aztán amikor ez a káros módszer eljutott a szegényebb vidékekre, hogy ők is felzárkózhassanak, központilag bejelentették, mennyire káros az ilyesmi, mindenki hagyja abba.)
Amióta tudjuk, mennyi felesleges szemetet termelnek ezek a flakonok és dobozok, próbálunk valamit tenni. Szelektív hulladékgyűjtéssel, a nejlon zacskók betiltásával; de elég csekély sikerrel. Ahelyett, hogy ezeknek a szennyező anyagoknak a gyártását szüntetnék meg, most éppen a visszaszedéssel próbálkozunk oly módon, hogy egy viszonylag jelentős összeget (50 Ft) ráterhelnek az eladók a vevőkre, amiért már érdemes visszavinni. Persze, sokan így sem teszik meg, mert vagy még mindig nem tudják, mi a rendszer, vagy nem érdemes egy kiránduláson végigcipelni a kiürült palackokat, hogy a városban, hosszas sorban állás után kapjanak értük 200 forintot, hacsak nem telt meg a repont addigra a kiszemelt üzletben. (Az eladásnál a bolt ezeket mindenképpen kiszámlázza, de csak egy töredékük jut vissza, ebből az egészből nyilvánvalóan a kereskedők kaszálnak a legnagyobbat.)
A dolog egyébként egy váratlan új problémát is generált: sokan rámozdultak a lehetőségre, és a kidobott, értékes csomagolóanyagot összegyűjtik. De nem valami fegyelmezett rendszerességgel, hanem a kukákat kiborogatva, a szemetet kiöntve, feldúlva, a zsákokat szétszaggatva próbálnak hozzájutni a remélt ötven forintokhoz. A pesti belvárosban ez már komoly problémává nőtte ki magát.
A Terézvárosi Foglalkoztatást Elősegítő Nonprofit Kft. ügyvezetője, Töreki Milán arról panaszkodik, hogy „Az elmúlt hónapban csaknem 30 szeméttárolónkat rongáltak meg. Ezt megelőzően két év alatt nem kellett ennyi kukát javítanunk rongálás miatt. (…) elsősorban azért történik, hogy a szeméttároló tartalmához hozzáférjenek. Az elmúlt hónapban minden belső-terézvárosi utcában volt rongálás”; de ez más kerületekben is probléma. Ráadásul „a beváltási folyamat után a kerület parkjaiban és terein csoportosan, többször bódult állapotban tartózkodnak, inzultálva a köztisztasági dolgozóinkat és a járókelőket, összepiszkítva az utcabútorokat és azok környékét. Így nemcsak a kiszóródott, otthagyott szemétről, a gazdátlan hulladékgyűjtő edényekről kell gondoskodnia vállalatunknak, hanem arról is, hogy nagyobb köztisztasági problémák ne legyenek a közterületeken”. Vidéken is akad arra példa, hogy az elszállításra kitett sárga, műanyagos nejlonokat feltépik, kiszakítják betétdíjas flakonok után kutatva.
Hiába találnak ki tehát elvben működő, észszerű megoldásokat, ezek csak akkor kivitelezhetőek, ha az emberek kellően kompatibilisek ennek végrehajtására. Sajnos, a devianciát is bele kell kalkulálni a tervekbe. Ideális lenne egy társadalom, ahol nincsenek a közösség érdeke, a törvények, a rend ellen munkálkodók, a normális ügymenetet akadályozók. Például a kerítés, a zárak és riasztók felszerelése is azért szükséges, mert vannak, akik nem tisztelik kellően a magántulajdont. Az ötven forintos visszaváltási ár, úgy látszik, kevés ahhoz, hogy az átlag polgárnak kellően fontos legyen, de már elegendő arra, hogy valakik emiatt áthágják a normákat, és tönkre tegyenek kukákat, összeszemeteljék a várost, egyébként sokkal nagyobb kárt okozva, mint amennyi hasznot a betétdíj hoz. (Hasonló ahhoz, csak kevésbé tragikus, mint amikor a vasúti biztosítóberendezésből lopják ki a pár ezer forintnyi fémet, sok milliós kárt okozva a közlekedésben, az emberélet pénzben ki nem fejezhető veszélyeztetése mellett.)
Valamennyi devianciát persze képes egy ország kezelni, de ha a törvényeket, a rendet követők és az az iránt érzéketlenek aránya romlik vagy pláne megfordul, az végzetes lehet a civilizáció számára.
Itt még talán nem tartunk, de mindenképpen elkeserítő, hogy egy alapvetően hasznos kezdeményezés elbukjon egy renitens kisebbség miatt.
Címlapkép: A kötelező visszaváltási díjas, újra nem használható palackok 50 forint feliratú címkével a futószalagon a Fonte Viva Kft. somogyvári üzemében 2024. július 30-án. 2024. január elsejétől szinte minden fogyasztásra kész vagy koncentrátum italtermék, melynek csomagolása műanyag, fém vagy üveg alapanyagú és 0,1 – 3 literig terjedő űrtartalmú, kötelező visszaváltási díjas terméknek minősül, amelyet a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. kihelyezett automatáiban lehet visszaváltani. Fotó: MTI/Vasvári Tamás
