Istentiszteleti rendtartás, Újszövetség-fordítás, receptkönyv – 16-17. századi kéziratokat kutat közösen az OSZK és a baptista egyház

Különleges újkori kéziratok válnak kutathatóvá a Magyarországi Baptista Egyház és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) partneri együttműködése révén – közölte szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében az OSZK. A digitalizálási és tartalomszolgáltatási együttműködésről szóló megállapodást Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház egyházelnöke és Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója látta el kézjegyével.

Mint írták, az újkori kéziratok és egyháztörténeti nyomtatványok digitalizálásáról szóló megállapodásban rögzítették, hogy a nemzeti könyvtár elkészíti a Magyarországi Baptista Egyház által kiválasztott tizenkét dokumentum több mint kétezerhatszáz oldalának digitális másolatát, azzal a céllal, hogy ezek az egyház berkein belül működő Baptista Tudástárban – más kéziratok, korabeli levéltári anyagok, dokumentumok mellett – hozzáférhetők legyenek, hogy ez is hatékonyan segítse a jelen és a jövő baptista témájú kutatásait.

Ismertették: a partnerségi megállapodás kiterjed arra is, hogy a Baptista Tudástár szakmai közössége felkutatja azokat a magyarországi baptista egyháztörténeti, illetve Kárpát-medencei (főként erdélyi magyar) könyveket és periodikákat, amelyekkel az OSZK nem rendelkezik. A nemzeti könyvtár gyűjtőmunkáját segítendő, a begyűjtött kéziratokat és nyomtatványokat a Magyarországi Baptista Egyház kutatói az OSZK részére digitalizálásra átadják, majd az elkészült felvételeket kulturális felhasználásra az intézmény rendelkezésére bocsájtják.

Tudatták: a megállapodás aláírásakor Papp János kiemelte:

a Magyarországi Baptista Egyház 2023-ban számos programot tartalmazó, színvonalas emlékévvel ünnepelte a baptista hitelődök Kárpát-medencei megjelenésének 500. évfordulóját.

Az ünnepi évben sok feladat körvonalazódott, többek között az is, hogy a baptista egyháztörténet kutatói mind a hazai, mind a nemzetközi vérkeringésbe bekapcsolódhassanak. Nagy öröm az OSZK-val kötött együttműködés, hiszen ez hozzásegíti a Magyarországi Baptista Egyházat a kitűzött céljai eléréséhez – tette hozzá.

Rózsa Dávid válaszában hangsúlyozta: az OSZK együttműködik a hazai és a nemzetközi tudományos élet, az oktatás és a közművelődés szereplőivel, szakmai szervezetekkel, valamint egyházakkal.

A tudás tárházaként, valamint az írott kulturális örökség megőrző és közvetítő intézményeként kiemelten fontos a nemzeti könyvtár számára, hogy a rendelkezésre álló digitalizáló kapacitásai olyan ügyeket szolgáljanak, amelyek szinte azonnal közhasznúvá, közkinccsé válhatnak. Az együttműködéssel közös értékek jönnek létre, amelyekben mindkét szervezet képességeinek javát nyújtja

– mondta.

A digitalizálandó tíz kéziratot és két nyomtatványt – egy latin nyelvű kivétellel – német nyelven írták. A 16. és 17. századi dokumentumok között találunk feljegyzést iskolai istentiszteleti rendtartásról, az Újszövetség egy részének német fordítását, továbbá anabaptista prédikációs könyvet, de akad benne egyházi emlékkönyv és egy 17. századi receptkönyv is. A latin nyelvű kézirat az anabaptisták eredetét beszéli el Magyarországon – írták.

Címlapkép: Papp János (b), a Magyarországi Baptista Egyház egyházelnöke és Rózsa Dávid (j), az OSZK főigazgatója. Fotó: OSZK

Iratkozzon fel hírlevelünkre