Hatalmas botrány kerekedett a DC Comics idén márciusban induló, tehát részleteiben egyelőre nem ismert „Jézusos képregénysorozata”, a Second Coming (Második eljövetel) körül. A tengerentúli óriáskiadó – valóban nem épp tisztelettudónak ígérkező – szériája ellen megfogalmazott magyar nyelvű petíció napok óta kering a neten. Eddig százhetvenezren írták alá, és szaporodnak a dörgedelmes kommentek is. Pedig könnyen lehet, hogy ezt az ügyet érdemes lenne egy vállrándítással elintéznünk.
Itt van mindjárt Madonna (nem az, hanem a másik) életének és művének egyik nagy tanulsága, miszerint „a negatív reklám is reklám”. És valóban, ugyan minek generálunk kvázi-keresztény terrormarketinges eszközökkel komoly ismertséget olyasminek (képnek, regénynek, képregénynek, mindegy), aminek a létezéséről az elsöprő többség vélhetően még csak tudomást se szerezne?
Aztán: ha már generálunk, mért nem figyelünk oda jobban a szavainkra, miért írunk le olyan bizarr, tartalmilag instabil mondatokat, mint például „Képregényfigurává silányítanák Jézust”? Talán bizony úgy véljük, hogy a képregény mint „képtípus” ab ovo alkalmatlan a nemesebb tartalmak kifejezésére, valami természeténél fogva primitív dolog? Ha így véljük, akkor viszont mit szólunk a Szent István Társulatnál megjelent bibliai témájú képregénykötetekhez, a Hit Gyülekezete által kiadott Action Bible című szériához, a Pulitzer-díjas Maushoz – no pláne Bayer Zsolt és Békés Márton jelenlétéhez az ’56-os témájú kiváló képregényalbum, a Budapest angyala bemutatóján?
„Jézus nem egy bugyuta képregényhős”, mondják most sokan, s joggal, hiszen valóban nem az. De pontosan ki is állította ennek az ellenkezőjét? Jobb napjainkon történelmi filmek láttán se dörögjük bele a gazdátlan éterbe, hogy a vásznon vonuló figurák nem azonosak az ilyen-olyan mértékben mintájukként szolgáló valós személyekkel, nem háborodunk fel azon, hogy a rockoperákban olykor hangosan énekelnek, eszünkbe sem jut felróni a gumimacinak, hogy nem – vagy csak nagyon halkan – brummog.
hirdetésSokféle képregény létezik, ócska és briliáns, szolgaian történelemhű és forradalmi-látomásos, humoros és halálosan komoly, ahogyan filmből, zeneműből, regényből se csak egyfélét ismerünk. Van a Charlie Hebdo – és remélhetőleg van még rengeteg más is… Sőt gyakran egy adott alkotásban is több minőségi regisztert érzékelhetünk; a Passió (hogy ne járjuk le a lábunkat jó példát keresve) kibírhatatlanul rettenetes fércmű bizonyos szempontból (gondoljunk csak az Atya rémisztően zsáneridegen könnycseppjére!), egy másikból meg szinte elmondhatatlanul zseniális, sőt a lelki élet számára is rendkívüli mértékben hasznos.
A Második eljövetel című DC-s képregénysorozat, ne legyenek különösebb kétségeink, megjelenik márciusban. Írjunk majd róla recenziókat (ha ugyan lesz hozzá kedvünk, és ha addig el nem felejtjük), mutassuk ki benne a rosszat – konkrétan. És mindenekelőtt higgyünk az Úr Jézus Krisztusban, aki természetesen se nem képregényfigura, se nem papucs orrán pamutbojt, hanem egyedül csak az Élő Isten Fia, aki közöttünk lakozott, meghalt és feltámadt, fölment a Mennybe, elküldte a Szentlelket, és akiben már most örök életünk van.
