Száznegyvenegy éve, 1878. február 1-jén született Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok.
Hajós Alfréd sokszínű, elképesztően tartalmas életet élt: építészmérnök, gyorsúszó, labdarúgó, labdarúgó-játékvezető, újságíró, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az első magyar olimpiai bajnok volt. A sportsajtó által adományozott beceneve szerint ő volt a „Magyar Delfin”.
Guttman Alfréd néven született egy szegény izraelita családba, mindössze 13 éves volt, amikor édesapja a Dunába fulladt. A tragédiát követően lett az akkor még kamasz fiú életében az úszásé a főszerep.
Hazai versenymedence híján a Rudas 27-28 fokos vizében edzett, a mostoha körülmények ellenére fantasztikus eredményeket ért el, amelyeknek köszönhetően a Magyar Torna Club elnökének a támogatásával, 18 évesen ott lehetett az olimpián. A 11-13 fokos, hullámzó tengervízben két úszószámban indult, 100 méteren és 1200 méteren is elhozta az aranyérmet.
Utólagos bevallása szerint a helyszínen csak arra tudott gondolni, hogy mindjárt megfagy.
hirdetésDe Hajós Alfréd nem csak az úszásban volt sikeres, az első magyar futballválogatottnak is tagja lett, valamint érmeket szerzett síkfutásban, gátfutásban és diszkoszvetésben is.
1904-ben visszavonult az aktív sportolástól és ettől kezdve az építészetnek szentelte életét. Megalapította saját építészirodáját, élete során kiemelt figyelmet fordított a sportlétesítmények építészetére. Munkásságát többek között olyan épületek őrzik, mint a kőszegi Bencés gimnázium, mai nevén Jurisich Gimnázium, a Református Egyház Zsinati Központja, a kolozsvári Vakok Intézete, a miskolci Weidlich-palota, a pápai, a szegedi, a kaposvári sporttelep, a győri versenyuszoda és a Margit-szigeti Nemzeti Sportuszoda.
Sport- és építészeti sikereinek köszönhetően sikerült a második világháború zsidóüldözéseit elkerülni. Túl ismert és sikeres volt ahhoz, hogy elhurcolhassák, ugyanakkor jó néhány családtagja, ismerőse vált a vészkorszak áldozatává.
1955. november 12-én hunyt el, sírja a Kozma utcai temetőben található. 2010-ben posztumusz Ybl-díjban részesült, elért eredményei pedig az olimpiai emlékkönyvekben és a megépült remekművekben ma is élnek.
