Bari Laci kőkemény a Kőszikla című dicsőítő dalban
– Nagyon nagy rajongója vagyok az amerikai gospelzenének. Az a legnagyobb zene a világon! Minden zongorista vagy énekes példaképem a templomból érkezett. Csak annyi, hogy poposodtak. Hisznek Istenben, és olyan elementáris erővel adnak hálát neki, amely a zenéjükben is megjelenik. Hatalmas álmom, hogy egyszer majd – a popslágerek után – egy igazi gospellemezt készítsek el – osztotta meg terveit Bari Laci hónapokkal ezelőtt.
Talán az új, „igazi” gospellemez első darabjához lenne szerencsénk? Bárhogyan is van, bármilyen dalok folytatják majd a sort, amit már most hallhatunk, az önmagában őrület – a legjobb értelemben persze. Átsüt rajta valami az emberfeletti erőből, amelynek megszületésében bizonyára Isten áldása és keze sejthető a kivételesen magával ragadó tehetségen túl.
Bari Laci ezúttal sem rejtegeti, nem burkolja, hogy hisz Istenben. A Kősziklám című dal – amelyet az év elején már Mező Misi és Malek Andi duettjeként is hallhattunk – egyértelmű állásfoglalás Isten létezése mellett. De még a létezés megvallásánál is többről van itt szó: aki ezt a dalt énekeli és felvállalja, azt fejezi ki, hogy az életének a mozgatórugója maga Isten.
– Abszolút hiszek Istenben. A szüleim is így neveltek egészen kiskoromtól kezdve. Az egész családunk mindig is hitt Istenben. Éppen ezért én mindent Istennek köszönök meg, mert tudom, hogy mindenben neki van ott a keze – vallotta meg az A Dal 2021 döntős előadója. Ehhez már nincs mit hozzátenni, inkább hallgassuk a Kősziklát!
A kiemelt kép forrása: Bari Laci az A Dal 2021 negyedik válogatóján. Fotó: MTVA/Kaszner Nikolett