Szeretetláng Fesztivál Máriaremetén – egész napos programmal várják a híveket

Augusztus 29-én ismét megrendezik a Szeretetláng Fesztivált a budapest-máriaremetei kegytemplom parkjában. A szombati program középpontjában a szentmise, az Eucharisztia, a közös imádság, a tanítások és a szentségimádás áll majd.

A Szeretetláng lelkiségének története az 1960-as évek elejére nyúlik vissza, amikor is Kindelmann Erzsébet asszony 1961-től, több mint húsz éven keresztül jegyezte fel lelki naplójában azokat a lelki tapasztalatokat és közléseket, amelyekből később a Szeretetláng közösség lelkisége kibontakozott. A mozgalom középpontjában a megtérés, az imádság, a Krisztushoz való közeledés és a Szűzanya Szeplőtlen Szívének tisztelete áll. A Szeretetláng Mozgalmat 2009-ben ismerte el főegyházmegyei szinten Erdő Péter bíboros.

Az ebben a közegben megszülető fesztivált 2014-ben rendezték meg először, Máriaremetén. A rendezvény azóta hagyománnyá vált, 2016-ban már a III. Szeretetláng Fesztivált tartották ugyanitt. Az évek során a közös imádság, a szentmise, a tanítások, a tanúságtételek és a szentségimádás a program meghatározó elemei maradtak.

Forrás: szervezők

Egész napos programmal várják a híveket

Az idei fesztivál augusztus 29-én, szombaton 9 órakor kezdődik Budapest-Máriaremetén, a Máriaremetei Kegytemplom parkjában, a szabadtéri oltár előtt. A napot Kemenes Gábor atya köszöntője nyitja. Negyed tíztől pedig az Eucharist & Kids vezetésével veszi kezdetét a közös dicsőítés, majd 9.35-től örvendetes rózsafüzér következik Kemenes Gábor atya elmélkedéseivel.

A délelőtt központi eseménye a 10.30-kor kezdődő szentmise, amelynek főcelebránsa Martos Levente Balázs püspök.

A szentmise után, 11.45-től ebédelési lehetőségre számíthatnak a résztvevők. Azt követően közbenjáró imaszolgálat vár minket a Szent sátorban. A szervezők tájékoztatása szerint az imaszolgálat az Oltáriszentség jelenlétében történik, és több szent ereklyét is kihelyeznek. A közbenjáró imaszolgálatot az Új Szív Közösség szervezi.

Tanúságtételek és tanítások délután

A délutáni program 12.40-kor dicsőítéssel folytatódik, majd Kiss László tanúságtételére kerül sor. 13 órakor Szilágyi Szabolcs atya tart tanítást az egyéni szentségimádás lelki és gyakorlati alapjairól. 14.15-től Szabó József atya tanítása következik korunk szellemi harcáról, a gonosz „trükkjeinek” felismeréséről és kivédéséről.

A fesztivál záróprogramja 16 és 17 óra között a dicsőítő szentségimádás, amelyet Kemenes Gábor atya vezet. A zenei szolgálatban az Eucharist & Kids is közreműködik, amely keresztény könnyűzenei formációban apák, anyák és gyermekeik együtt dicsőítik az Urat. A szervezők az esemény bemutatásában kiemelték: „az EGYHÁZ FIATAL”.

A szervezők tehát idén is egy teljes napot kínálnak a közös imádságra, tanításra és az Eucharisztia ünneplésére.

Vezetőkép: a Szeretetláng Fesztivál zenei szolgálói: az Eucharist & Kids. Forrás: szervezők

'Fel a tetejéhez' gomb