Továbbra is szárnyalhatnak az uniós energiaárak

Hónapról hónapra azzal kell szembesülniük a nyugat-európai háztartásoknak, hogy bár sem villamos energiából, sem gázból nem fogyasztanak többet, mint korábban, mégis jóval magasabb számlákat kell befizetniük. Az árak robbanása több tényező összehatásának köszönhető, a többi között szerepet játszik benne a válság utáni gyors újraindításból fakadó energiaigény, a Covid miatti lezárások idején leépített termelési kapacitások most jelentkező hiánya és az is, hogy

az Európai Uniónak nincs eszköze arra, hogy féken tartsa a költségek robbanását.

Pedig ha a helyzet tovább romlik, európaiak százmilliói kerülnek nehéz helyzetbe egy hideg télen. Nem beszélve arról, hogy az energia árának növekedése miatt gyakorlatilag minden drágul, így a pénzromlás üteme akár soha nem látott mértékű is lehet.

Pedig eszköz lehetne az Európai Unió kezében, elég lenne csak a magyar gyakorlatot átültetnie unióssá. Hazánkban ugyanis a rezsicsökkentésnek köszönhetően 2014 óta hatósági áron kapják a fogyasztók az áramot és a gázt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy maga az állam dönt arról, hogy mennyiért adja az energiát, nem véletlen, hogy a kormányzó polgári kabinet

a rendelkezés bevezetése óta nem emelt a díjakon. Mert ahogyan Orbán Viktor is fogalmazott: a rezsiköltségek növekedése a középosztályt öli meg.

Azt a középosztályt, amely nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában a társadalom, a fejlődés és a jólét gerincét adja.

Beszédes ugyanakkor, hogy Brüsszelben semmit sem tesznek a probléma megoldása érdekében. Az EU ugyanis a klímaváltozás elleni harc egyik fő eszközének tartja a károsanyag-kibocsátás csökkentését. Ezt pedig úgy akarja elérni, hogy a drága energiából fogyasszanak kevesebbet az európaiak.

Ahogyan Frans Timmermans, területért felelős uniós biztos fogalmazott: a klímavédelemnek vannak költségei, otthon pedig pulóverben is lehet lenni.

Az EU-nak egyébként csak kapóra jött a mostani válság, egy másik terve, az úgynevezett Fit for 55 egyébként is növelné az energiaárat és részben a lakossággal fizettetné meg azt. A szolgáltatóknak ugyanis egy szén-dioxid-kvótához hasonló, bonyolult rendszerben kellene kereskedniük a lakossági kibocsátásokkal, az egésznek a vége pedig az lenne, hogy a nagyobb szennyező fizet többet.

Vagyis az energiahatékony, szigetelt és jól záró ablakokkal rendelkező belga és német társasházi lakások helyett a szabolcsi vályogházak lakói fizetnék a klímavédelem árát.

Az egésznek a legnagyobb igazságtalansága, hogy akiknek fizetniük kellene, azok nem önszántukból szennyezők. Egész egyszerűen ezek az országrészek és országok még nem tartanak a gazdasági fejlettség azon szintjén, hogy megengedhessék maguknak a költséges energiahatékonysági beruházásokat. És ha az EU-n múlik nem is fogják tudni megengedni.

A szociális érzéketlenség miatt tehát klímacélokban is inkább hátrébb lép az unió, mintsem előre.

Nem mellesleg ez már a sokadik olyan terület, amelyen az EU homlokegyenest mást csinál, mint a magyar kormány. Kétségtelen, hogy meg is van az eredménye: nekünk nem kell migránsok között élnünk, nincs vakcinahiány, a gyerekeink nincsenek kitéve az LMBTQ-propagandának, és az energiaárrobbanás elkerülése miatt megspórolt pénzt is költhetjük másra.