A Szentlélek volt a főrendező – Sapszon Ferenc karnagy a Vasárnapnak
– Hatalmas, hónapokon át tartó felkészülés előzte meg az eucharisztikus kongresszus énekes szolgálatát, amelyet ön fogott össze a liturgikus alkalmak egyházzenei felelőseként.
– Mivel a kongresszus eredeti időpontja 2020 lett volna, a felkészülés már 2019-ben elkezdődött. Így az első nagy kórustoborzás, a programok megtervezése, a kották nagy részének előkészítése és a közös tárhelyre való felrakása. Sok kórus már 2020 elején elkezdte a tanulást. Ezt akasztotta meg a járvány, aminek első „szünetében” újra kellett szervezni mindent. Ebben Varga László atya segített. Sok kórus 2021-ben online módon végezte a felkészülést. A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola kórusai 2021 júniusában, illetve augusztusában intenzíven próbáltak, hiszen közel száz művet kellett megtanulniuk. Végig fontos szempont volt a résztvevők minél teljesebb bevonása, beleértve ebbe elsőáldozókat, iskolákat, híveket. Hiszen a liturgiában az egész egyház énekel! Úgy érzem, mind az éneklendő anyag, mind a kórus népet animáló szolgálata segítette a közös részvételt.
– A különböző kórusok közös munkája milyen gyümölcsöket termett?
– Gyümölcsök? Azt hiszem itt meg kell különböztetni külső és belső, vagy inkább látható és láthatatlan gyümölcsöket. A külső gyümölcsökről könnyebb beszélni. Ilyen volt, hogy amellett, hogy megtanulhattunk sok szép, értékes éneket, a közös éneklésben olyat élhettünk át, amit talán a kórusok egyenként soha. A zenei élményhez társult az együttlét élménye is.
Már a próbákon érezhető volt, hogy ez egy örömünnep lesz!
A „szakmai” gyarapodáson túl, a szolgálat „szentségét” is sokan megtapasztalták. És ez már a „belső”, végső soron láthatatlan gyümölcsökhöz vezet. A szent szövegek átélése, bensővé tétele, éneklése, vagy a szolgálatért meghozott kis áldozatok úgy gondolom embert alakítók. De ez már a Szentlélek munkája, hiszen Ő érleli az életünkben is megnyilvánuló, maradandó gyümölcsöket.
– Egészen kicsi gyerekek is énekeltek a nyitó szentmisén, a Hősök terén. A kisfiam és a kislányom egyaránt jelen lehetett a kórusban. A szolgálatuk napján úgy indultak el otthonról, hogy az egészet szeretnék Jézusnak felajánlani. Ekkora ereje van ennek a zenei szolgálatnak, hogy még a kicsik életében is nyitottságot hoz?
– Az én „jelmondatom”, amit a kórusaimnak is szeretnék átadni, a Szentmise kánonjából való: „Hálát adok, mert arra méltattál, hogy a színed előtt állhatok és szolgálhatok neked.” Akik ezt a szolgálatot végezhetik, azok meghívottak! Bár minél többen lennének! Az Úr különleges közelségébe hívja őket, az Ő titkainak, kegyelmeinek kincstárnokai lehetnek. Szinte nem is sejtjük ennek az énekes szolgálatnak a nagyságát és mélységét! Ezért nagy öröm, hogy vannak fogékony gyermekek, akik ezt már „értik”.
– Közel lehettem a nagy létszámú kórus baloldali, magas emelvényéhez. Figyeltem az arcokat, senki nem „szerepelt”, hanem imádkozott. Minek volt köszönhető ez az átszellemültség?
– Ez valahogy a „levegőben volt”. A köztünk lévő Jézus jelenlétének, velünk létének tudatosítása okozhatta.
– Kívülről úgy látszott, mintha mindent óramű pontossággal terveztek volna meg. Hogyan lehetett egy ilyen nagyszabású eseménynél így időzíteni az elhangzó műveket, ahol a liturgikus cselekmények ideje előre, látszólag kiszámíthatatlan?
– Valóban ez az egyik legkiszámíthatatlanabb tényező. A liturgia egy élő folyamat, dráma, amely folyton változik, ezért a vele együtt élő, együtt lélegző zenétől nagy rugalmasságot kíván. Sokszor kell azonnal dönteni, változtatni. Erre többször is sor került a kongresszus szentmiséin. Próbálunk ugyan előre kalkulálni, hogy mennyi idő lehet egy-egy bevonulás, egy-egy cselekmény, de ez soha nem pontos. Hálásak vagyunk azért, hogy mindvégig megtapasztalhattuk a nagy „főrendező”, a Szentlélek segítő jelenlétét.
– Mások is azt mondják, hogy a kongresszus számos eseménye közben megtapasztalták, hogy a végső tervező a Szentlélek volt. Tapasztalt ehhez hasonlót a rendezvény hetében máskor is?
– Egész végig, a kongresszus minden percében. Fontos, hogy tudjuk, a munkánkat csak a Szentlélekkel együtt, az Ő irányítása alatt, az Ő eszközeként és az Ő segítségével végezhetjük. Az a fontos, amit Ő végez általunk. Ezért ezt a munkát is és az új Énekeskönyvet is a Szűzanya oltalmába ajánlva és a Szentlélekkel közösségben próbáltam végezni.
– Korábban úgy nyilatkozott, hogy „csak az a zene ér valamit, amiért érdemes a csendet megtörni”. Visszatekintve, hogyan értékeli az eucharisztikus kongresszus zenei szolgálatát?
– Nagy-nagy hálával. Az vezetett, hogy mindenben a „többre” törekedjünk. Mind a zenei anyag, mind a megvalósítás tekintetében a minőség volt a meghatározó szempont. Ez illik a liturgiához. Persze ezt nyitottan, a sokféle szempont figyelembevételével. Azt remélem gazdagodott, sőt a jövőre nézve is sokban gyarapodott minden résztvevő, az egész magyar egyházzenei élet, a kórusok és az együtt éneklő közösség egyaránt. Nagy öröm volt megtapasztalni a zene erejét, vagy a résztvevők közös éneklésre való készségét. Bizony, a liturgikusan és zeneileg gondozott, az éneklésben nevelt közösség örömmel énekel! Mintha felderengett volna egy örömmel, lelkesen együtt éneklő magyar Egyház víziója is… Ezért kell mindent megtennünk!
– A Statio Orbis szentmisén Marco Frisina is vezényelte az általa komponált Anima Christi című művét. A zeneszerző atya önmagát – saját bevallása szerint – „sokkal inkább tartja papnak, mint zenésznek”. Milyen volt a Vatikán megbecsült zeneszerzőjével közösen dolgozni?
– Frisina atyával, bár már levelet váltottunk korábban, és kottákat is kaptam tőle, személyesen most találkozhattam először. Azonnal éreztük az „egy húron pendülést”. Azt, hogy hasonlóan gondolkozunk. Öröm volt vele együtt lenni, tapasztalni derűjét, nyitottságát, elhivatottságát és kedvességét. Örülök, hogy az utolsó pillanatban, hallgatva Szederkényi Károly atyára, teret engedtem új műve megszólaltatásának. Lám ez is a „főrendező” Szentlélek műve volt!
– Még egy kicsit Frisina atyánál maradva: ő az, aki a katolikus ifjúsági világtalálkozók emblematikus dalának, a Jesus Christ you are my life című számnak is a szerzője. Szerinte a szent zene megőrzése nem azt jelenti, hogy ne volna szükséges párbeszédet folytatni, a mai kor zenei nyelvét is felhasználva. Ilyen módon az Istent nem ismerő, jószándékú emberek is megszólíthatók. Hogyan viszonyul egyházzenészként ehhez a kijelentéshez?
– Én abban hiszek, hogy az ember értékekre beállított és szomjazó lény. Hiszem, sőt tapasztalom, hogy az egészséges ember, ha valami igazán jóval, vagy igazán széppel találkozik, az képes őt megérinteni. A nyelv változhat, de az érték maradandó. A mai kornak többféle zenei nyelve van, a fontos az, hogy ezeken a nyelveken igazi értéket közvetítsen, mert csak ez képes és érdemes arra, hogy figyeljünk rá és az üzenetét meghalljuk. Ezek az üzenetek, ha valódi értékről van szó, többé tesznek minket. A „régi” értékek jó alapot adnak minden újnak.
– A liturgiák során felcsendültek olyan énekek (például taizé-i dalok), amelyek a klasszikus és az igényes, kórusra komponált popzene határán állnak. Ez újfent azt bizonyította volna, hogy az egyház befogad minden zenei stílust, amely képes szolgálni a szentet, igényes és egyetemes?
– Egyházunk világosan nyilatkozik a liturgikus zene ismérveiről, tulajdonságairól, ugyanakkor nyitottságáról is mindazon stílusok felé, amelyek e tulajdonságoknak megfelelnek. Hála a Teremtőnek a zenei stílusok sokféleségéért! Fontos ez a nyitottság, hiszen a zene nem rólunk, a mi „tudásunkról” szól, hanem az Isten szentlelkes dicséretéről. A taizéi énekek, világszerte szeretett, ismert, és megimádkozott énekek, amelyek lélekből születtek és régóta szolgálják egyszerűségükkel az egyéni és a közös imádság szépségét, a hitben való elmélyülést, és az Isten közelségének és békéjének átélését. Alkalmasak arra, hogy egy szív, egy lélek közösségként énekelhessünk.
– A kongresszusra történő felkészülésben az egyházi énekeskönyv megújítása, újragondolása is kiemelt figyelmet kapott, amelyben néhány etalonnak tekinthető könnyűzenei darab is fellelhető majd. Hol tart most ez a folyamat?
– Valóban sok olyan ének szólalt meg, amely majd az új énekeskönyvben szerepel. Azt már most mondhatom, hogy az eddigi legteljesebb, és leggazdagabb könyvünk lesz. Jelenleg gőzerővel dolgozunk rajta, egy-egy rész már tördelésre is kerül. Nem könnyűzenei kiadvány, inkább csak fel szeretné mutatni azt, hogy sokféle zenei nyelven szólhatunk Istenhez. A néhány kiválasztott szemelvény valóban inkább például, iránymutatásul szolgál: lehet így is értékesen és hitelesen Istenhez szólni. Néhány ének, azt hiszem, a könnyűzenészeket is meg fogja lepni.
– A szentatya olyan jól érezte magát a magyarok között, hogy a közeljövőben kilátásba helyezte egy újbóli látogatás lehetőségét, amikor is célzottan hozzánk, magyarokhoz érkezne. Szinte már lehet készülni egy olyan újabb csodálatos zenei összefogással, mint amit láthattunk-hallhattunk a kongresszuson? Hogyan látja a folytatás lehetőségét? Mit érdemes változtatni, és milyen felfedezett kincseket kell mindenképpen megőrizni?
– A hozzám eljutó visszajelzések szerint a kongresszus zenéje felemelő volt. Úgy látom, hogy sokakat megfogott a zene, az együtt éneklés, az énekesek lelkesek és már sokan várnak valami folytatást. Tehát készen állunk. A tűznek nem szabad kialudnia! Abban reménykedem, hogy egy egyházzenei megújulás küszöbén vagyunk. Ezt szolgálja az új énekeskönyv is. Szeretném, ha a szentatya egy lélekben, de éneklésében is megújult, lelkesen zengő magyar egyházzal találkozhatna.
Gável András
