Egyházzenei békejobb az Eucharisztikus Kongresszusra készülve

Az imaest szervezői úgy szerették volna, ha a különböző egyházzenei stílusok úgy fordulnak Istenhez közös imában, hogy a középpontban mindig az Eucharisztia áll. Az elhangzó elmélkedések és tanítások is ezt a kitűzött célt erősítik. A vesperás (az esti imaóra) és a könnyűzenével kísért, gitáros dicsőítés is az Oltáriszentség előtt folyik.

Ifj. Sapszon Ferenc: Értékben gondolkodom és kétféle nyelvezetben

A szervezők úgy vélik, hogy a kötött liturgia révén a legtiszteletreméltóbb módon képesek imádni Istent. A könnyűzenei dicsőítés által pedig szabad teret szándékoznak engedni a Szentléleknek. Mint mondják: „a repertoár így lesz egy alkalom során teljes, hiszen jó gazda módjára régit és újat veszünk elő az Egyház gazdag kincsestárából.”


Hirdetés

Varga László karnagy: Gitáron is lehet szakrális zenét játszani, és orgonán is profánt

A különleges, nem mindennapi esemény, amely fokozottan igyekszik elkerülni az egyházzenei kiszorítósdit, az eddigi formában hetedik, egyben utolsó alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megelőzően. Mindenképpen érdemes elmenni szeptember 2-án a Belvárosi Szent Mihály templomba, ahol az este hat órakor kezdődő imaalkalom az egyházzenei egységet és változatosságot varázsolja majd elénk.

Ezúttal az elmélkedést és tanítást Kunszabó Zoltán diakónus tartja majd. A pontifikális eucharisztikus vesperást a gödöllői premontrei apát vezeti. A dicsőítő szentségimádás zenei szolgálatát a Fúzió zenekar látja majd el.

Varga László karnagy: Gitáron is lehet szakrális zenét játszani, és orgonán is profánt

Varga László karnagy: Gitáron is lehet szakrális zenét játszani, és orgonán is profánt

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb