„Ez Gyurcsány demokráciája. A szemem világát már soha, senki nem adja vissza…”
– Milyen indíttatásból mentél ki aznap az utcára?
– Nem állt szándékomban tüntetni. A Fidesz-nagygyűléssel egybekötött ’56-os megemlékezésén vettem részt. Nem tudtam megvárni a végét, mert közben egy barátom felhívott, hogy találkozzunk a Deák téren. Ez a találkozó nem jöhetett létre, mert mikor a térre értem, a pajzsokkal felszerelt rendőrök már támadtak.
– Mi történt pontosan?
– Akkor már kiadták a parancsot a rendőröknek, hogy félemlítsék meg az utcán lévőket. Gyakorlatilag teljesen szabad kezet kaptak. Voltak, akik az őszödi beszéd miatt tüntettek a közelben, de sokan csak békésen szerettek volna hazatérni a megemlékezésről, mégis rájuk támadtak. Tonfával ütötték az embereket, és a jogszabályokkal ellentétben fejmagasságban lövöldöztek a tömegbe gumilövedékekkel, a lovas rendőrök kardlapoztak. Mindenki próbált menekülni. Én bemenekültem a Dob utcába, megálltam, visszanéztem, és akkor lőttek rám.
– Hol találtak el?
– Az orrom és a szemem közé csapódott be a két centiméteres gumilövedék, amit a szájpadlásomon keresztül operáltak ki.
– Elájultál?
– Igen, teljesen elvesztettem az eszméletemet. Már csak a Honvéd Kórházban tértem magamhoz.
– Mennyi ideig tartott a kezelés?
– Közel két hetet töltöttem kórházban. Utána heti két-három alkalommal vissza kellett mennem a sebészetre vagy a szemészetre, hol kötözésre, hol varratszedésre. Próbálták visszahozni a látásomat, de nem sikerült.
– Teljesen vak lettél fél szemedre?
– Igen. Már akkor közölték velem, hogy bármit tesznek, a látásomat nem tudják visszahozni. Egy életre megvakultam fél szememre.
– Milyen hatással volt ez a későbbi életedre, a munkádra?
– Elveszítettem a munkáimat, ez által a lakhatásomat, közben a párkapcsolatom is tönkrement.
– Úgy tudom, tizennégy embernek lőtték ki a szemét aznap. Tartod velük a kapcsolatot?
– Sokáig összejártunk. Attila barátom azóta öngyilkos lett. Ő teljesen megvakult, mert az egyik szemével már eleve nem látott, és pont a jó szemét veszítette el Gyurcsány terrorja miatt. Nem tudta elviselni, hogy felnőtt férfiként az édesanyja gondoskodására szorul… És nem csak mi voltunk sérültek, hanem legalább háromszáz embert lőttek meg.
Célzott lövéseket tettek, és nem csak térden alul. Sokakat arcon, állon lőttek. A sértettek közül néhány huszonéves lány azt mesélte, hogy bevitték őket a rádió épületébe, meztelenre vetkőztették, megbilincselték mindnyájukat, és rajtuk legeltették a szemüket a rendőrök.
Személyesen ismerem őket. El lehet képzelni, hogy ők hogyan élték át mindezt! Ezekről persze akkor nem szóltak a híradók, ma pedig már keveset beszélünk róla. 
– Emlékszem, a nagygyűlésről hazafelé olyan könnygázgránáttal leptek meg minket, hogy egy kávézóba menekültünk be, hogy levegőt tudjunk venni, és megmossuk az arcunkat. Sokan öklendeztek vagy hánytak az erős gáztól. Pedig semmit nem tettünk. És azt is láttuk, hogy olyan emberek is sérültek, akiknek nemhogy a tüntetéshez, de még a megemlékezéshez sem volt semmi közük…
– Több nyugdíjasnak baja esett, akik csak békésen kávézgattak vagy sétáltak a környéken. Nem számított, hogy ki honnan jött és hová tartott. Sok embert megvertek, eltörték a kezüket. A babakocsiból kirúgtak egy csecsemőt. Mindenki üvöltött velük, azt kiabálták, hogy inkább minket üssetek, mert az a gyerek semmiről nem tehet. Füstgránátokkal belőttek a lakásokba is, volt, amelyik ki is gyulladt, miközben a gyerek ott játszott a szőnyegen. 
– Lelkileg hogy sikerült újra talpra állnod?
– Azóta sem tudtam kiheverni. Szörnyű volt. Ezt nem lehet elfelejteni. Amíg élek, kísérni fog. Ebből nem lehet kigyógyulni. A szemem világát már soha, senki nem adja vissza. Ezáltal elfeledni sem tudom soha. Ez Gyurcsány demokráciája.
– Voltak rémálmaid?
– Férfi létemre többször felsírtam álmomban. Újra és újra visszatértek annak a napnak az eseményei. De ezzel nem csak én voltam így. A többiek is hasonló dolgokról számoltak be.
– Hogyan tudtad feldolgozni azt, hogy nem volt megtorlás? Sőt, Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitány még díjazásban is részesült. Demszky vezetésével a Fővárosi Közgyűlés Budapestért díjat és Budapest Közbiztonságáért Emlékérmet adományozott neki „a főváros közbiztonságának megszilárdítása érdekében végzett intenzív és innovatív munkájáért”.
– Mellbe vágott minket. Nagyon felháborodtunk, de nem tehettünk semmit. Gyurcsány pedig még mindig a politikában van. Erre nincsenek szavak.
– És ahhoz mit szólsz, hogy a DK miniszterelnök-jelöltje, Gyurcsányné Dobrev Klára azt nyilatkozta: sokkal több rendőr sérült meg aznap, mint civil. És nemhogy megkövetné az akkori sértetteket, teljesen helytállónak tartja a férje által irányított rendőri intézkedéseket.
– Nincs ebben semmi új. Folytatódik a hazudozás. Huszonvalahány rendőr sérült meg, szemben a háromszáz civillel, akiknek maradandó sérüléseket kellett elszenvedniük, és kell vele élniük a mai napig. Aki a rendőrök közül megsérült, nem volt felszerelkezve. Ez pedig az állam hibája, nem a miénk. Tökéletes párt alkot Dobrev és Gyurcsány. Egyik jobban hazudik, mint a másik, és sok sült bolond még mindig hisz nekik. 
– A mostani szavazásra már jogosult fiatalok pedig nem is tudnak erről, hisz alig néhány évesek voltak…
– Éppen ezért szervezünk a vándorkiállítást Gaudi-Nagy Tamással. Szeretnénk bemutatni a valóságot, azt, hogy mi is történt valójában 2006-ban. Igenis tudják meg a mostani fiatalok, hogy mi az igazság, és ki valójában Gyurcsány Ferenc. Sokan még most sem hiszik el, hogy ez megtörténhetett Magyarországon a 21. században. Gyurcsány még ma is hazudik. Az ördög ott él benne.
– Elküldöm ezt az interjút Gyurcsánynak. Mit üzensz neki?
– Amit én üzennék neki, az nem tűr nyomdafestéket… Hihetetlen, hogy ezek után van pofája újra politikai babérokra törni, visszakerülni a hatalomba.
Gyurcsány egy hazaáruló.
Ha újra ő kerülne hatalomra, vége lenne Magyarországnak. Megnyitnák a kapukat a bevándorlók előtt, újra eladósítaná az országot, és elfelejthetnénk a szabad tüntetéseket. Megtudnánk, milyen is valójában az ő demokráciája.
Mizsei Bernadett
Címoldali képünk illusztráció. Forrás: Unsplash
