Elkészült az őszödi beszédről szóló film előzetese

Mint írták, „a Gyurcsány hazugságbeszédéről készülő film” beharangozó kisfilmjét motoros futár vitte a tv szerkesztőségébe, a felvételt a televízió tartalmi igazgatója, Gajdics Ottó vette át.

Hozzátették: Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya krimije a tizenöt évvel ezelőtti politikai eseményeket dolgozza fel. A történet egy fiatal lányról szól, aki videókamerával veszi fel a körülötte lévő eseményeket.

Közölték azt is, hogy a krimit hamarosan a mozikban is vetítik majd. A film előzetese a HírTV oldalán is megtekinthető.

Az őszödi beszéd 2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra, és ez országszerte tüntetéseket, utcai zavargásokat váltott ki. A 2006. május 26-án zárt körben elhangzott, helyenként durva szavakkal kísért beszédében Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként azt mondta, hogy a kormány „végighazudta” az előző másfél, két évet, négy évig nem csinált semmit, és messze túllépték az ország gazdasági lehetőségeit.

 

(MTI)

 

Ünnep van ma az Apró-Dobrev villában

Kiemelt képünk forrása: Youtube-képkocka az Elk*urtuk című filmből

Iratkozzon fel hírlevelünkre