Anyák és gyermekeik a Hortobágy poklában
Más, törvényesen működő büntetés végrehajtási intézményekkel ellentétben, a Lenin-tanya nem csupán teljes titokban, hanem minden központi ellátást is nélkülözve üzemelt.
A fogvatartottaknak maguknak kellett előteremteni a szállás, az étkezés, de még az őrizetük ellenértékét is.
A tábor területén korábban uradalmi majorság működött, melynek gazdasági és melléképületeit, juhhodályait, óljait kapták meg szálláshelyül az elhurcolt családok. Az elhurcolás első hullámában Baranya megyéből 99 családot, 384 főt szállítottak ebbe a táborba. 
A fogvatartottak érkezésére a majorság nem készült fel. A korábban kizárólag mezőgazdasági és állattartási feladatok ellátására létrehozott hely és épületegyüttesek semmilyen formában nem feleltek meg a legalapvetőbb emberi szükségleteknek. Nem voltak szálláshelyek, fürdők, konyhák, szobák, kamrák, de még latrinák sem.
A körülmények mindenkit megviseltek, de elsősorban az időseket és a fiatalokat érintették különösen hátrányosan a megváltozott életkörülmények.
A táborba hurcolt családok a gazdasági épületekbe, birkahodályokba, lóistállóba vagy pedig a szabad ég alá kerültek. A katasztrofális állapotokat érzékletesen mutatja, hogy volt egy család, amely egy kukoricagóréval körbeépített cséplőgép (!) alatt telelt ki, mások pedig szerszámos-kamrákban leltek „menedéket”.
A táborban a legalapvetőbb higiéniai előírások betartására sem kerülhetett sor. Az emberek szálláshelyéül szolgáló birka- és juhhodályokban – a trágya kilapátolása után – mindösszesen 70 centiméter széles fekhelyet kaptak. A zsúfoltság, a por, az élősködők, a rágcsálók olyan körülményeket teremtettek, amelyek mindenki, de elsősorban a gyermekes családok számára szinte teljesen elviselhetetlenné tették az életet.
A Lenin-tanyán az elhunytakról – így a gyermekekről – sincs pontos dokumentáció.
Az elbeszélők azonban megegyeznek abban, hogy csecsemők is meghaltak a táborban, többnyire a hodályokban élő kisgyermekek.
Részben a halálesetek miatt, 1951. június 1-től a táborokat kötelezték arra, hogy a hat év alatti „telepes” gyermekeket engedjék el, ha a fogvatartottaknak van olyan rokona, aki befogadja őket.
Ekkor a Lenin-tanyáról is megkezdődött a legkisebb gyermekek kimentése.
Fontos hangsúlyozni, hogy nem mindenki rendelkezett olyan rokonnal, aki vállalta volna egy, vagy több gyermek befogadását. Sok szülő döntött úgy – főleg a három és hat év közötti gyermekek esetében – hogy nem adják ki gyermekeiket.
A kisgyermekek hazaküldésének – a halálesetek mellett – volt egy másik oka is. Az 1950-es év gazdasági tapasztalata alapján egyértelművé vált, hogy a kisgyermekes anyákat semmilyen eszközzel nem tudták munkára kényszeríteni, mert ők a tábor területén maradtak, hogy a gyermekeiket ellássák. A gépesítést jóformán nélkülöző állami gazdaságban a szezonális munkáknál mindig munkaerőhiány volt. Ezért a táborvezetők a gyermekek elküldésével igyekeztek az anyák bevonásával a táborlakók munkaerejét növelni.
Tóth Gábor
