A cigányok hatszáz éve érkeztek meg a Kárpát-medencébe
– Hogyan kerültek a cigányok a Kárpát-medencébe?
– A legelterjedtebb vélekedés szerint a cigányok egy bevándorlással keletkezett kisebbség. Indiából érkezett nép, amely szegmentáris közösségekben, nem egyszerre jelent meg Európában. A legkorábbi hazai források csekély mértékben arról közölnek adatokat, hogy a román fejedelemségek területéről kerültek a Kárpát-medencébe.
A hátszegi cigányokról 1504-ben meg is mondják, hogy Havasalföldről érkeztek.
Olyan közvetlen adatok, amelyek indiai eredetre vagy korábbi tartózkodási helyre utalnak, a Magyarországon keletkezett korai forrásokban nincsenek. A legkorábbi ma ismert, 1390 és 1406 közé tehető hiteles adatunk szerint Fogarasföldön egy Costea nevű román bojár birtokán volt 17 sátornyi cigány. 1399-ben jóval távolabb, Liptó vármegyében tudunk olyan cigányokról, akik felett a nemesi ítélőszék ítélkezett. Néhány szórványos adatból arra következtethetünk, hogy a román fejedelemségekből időnként Erdélybe szöktek cigányok.
– Tudjuk, hogy a cigányok milyen foglalkozást űztek ekkoriban?
– A történeti Magyarország területén keletkezett legkorábbi források nem mondják meg konkrétan, hogy a cigányok milyen tevékenységeket végeztek. Az első olyan adat, amelyből megtudjuk, hogy a cigányok miből élnek, Johannes Thurmaier – humanista nevén Aventinus – Bajor Évkönyv című, 16. században készült munkájában maradt fenn. Ebben az 1439. évre vonatkozóan azt jegyezte fel, hogy a török birodalom és Magyarország határán, a Zindelo által vezetett cigányok „büntetlenül loptak, csaltak, és a betevő falatot rablással és jövendőmondással keresték meg”. A 15. század közepéig olyan forrásokat ismerünk, amelyek főként a cigányok és környezetük eseti érintkezéséről szólnak. A legkorábbi, minden kétséget kizáróan letelepített és hosszú időn keresztül ugyanott tartózkodó cigányokról szóló oklevél 1455-ből maradt ránk. Hunyadi János, mint besztercei gróf engedélyt adott Barcsay Péter és Tamás számára, hogy négy cigányt bármelyik birtokukon jobbágyként tarthatnak, és birtokaikon a cigányok szabadon tartózkodhatnak. A cigányok nevei: Karachon, Mihály, Péter és Micolo.
Konkrétan itt sincs megnevezve, hogy milyen szolgálatokkal tartoztak.
Az oklevél szövegéből és a későbbi adatok alapján valószínű, hogy speciális jogállású csoportot alkottak és talán leginkább fémműves tevékenységeket végeztek. Munkaerejükre, szolgálataikra szükség volt, mert fél évszázad múltán is találunk cigányokat a Barcsayak birtokain.
– Mely középkori városainkban voltak leginkább jelen?
– A cigányokra vonatkozó adatok az 1470-es évektől gyarapodnak meg. Elsősorban Erdély három nagy városában találjuk őket: Nagyszebenben, Brassóban és Kolozsváron a városi alsó társadalomban.
A városfalak erősítésén dolgoztak, a városokhoz közeli szorosokban erődítési munkálatoknál, fémműves munkákért, hóhéri feladatokért, pecércégért, sintérkedésért, küldönci munkáért kaptak javadalmakat.
Nagyszebenben említést tesznek cigány gyermekek közelebbről meg nem nevezett városi munkájáról. Brassóban a cigányok a város Quartale Petri nevű kerületében laktak. Ez volt a városi társadalom legszegényebb, részben etnikailag, részben foglalkozások szerint elkülönülő csoportok városrésze. Tudjuk róluk, hogy a törcsvári cigányokkal együtt külön adóztak. Kolozsváron a városfalakon kívül, a keleti hóstát (külváros) délnyugati szegletében éltek, vagy annak közelében.
A történeti Magyarország más részein a 15. század végétől muzsikáló, lókereskedő és hadiszereket gyártó cigányokkal találkozunk. 1489-ben Csepel szigetén Beatrix királyné, 1525-ben Habsburg Mária királyné előtt muzsikáltak cigányok.
– A cigányok tradicionális mestersége a lovakkal való kereskedés volt, erre vonatkozóan melyek a legrégebbi adataink?
– A lókereskedés legkorábbi ismert forrása Hermanffy László 1490. évi végrendelete Kőrös vármegyéből. Egy szürke lovat, amelyet rúd mellé szoktak fogni, s „melyet az egyiptomiaktól vagyis czigányoktól” vett, Istók nevű szolgájára hagyott. Olyan vándorló cigányokkal, akik kifejezetten specializált, nagy szakértelmet igénylő tevékenységet folytattak, 1496-ban találkozunk. Egy vagy talán több népes cigány csapat érkezett az országba akkortájt. II. Ulászló király a cigányok egy részét – akik 25 sátort tettek ki és Bolgár Tamás vajda volt a vezetőjük – elválasztotta a többiektől, és Zsigmond pécsi püspök szolgálatára rendelte „puskagolyók, valamint egyéb hadi szerszámok gyártására”.
– Tudjuk-e, hogy milyen volt a cigányság megítélése a középkori Magyar Királyság területén? – A hétköznapokban előfordultak ugyan különféle konfliktusok, de ezek nem voltak gyakoriak, jellegük és megítélésük nem különbözött a más csoportok körében előfordulóktól. A szorosan vett magyarországi középkorban döntően az elfogadás és befogadás folyamatairól beszélhetünk.
Sem a vándorló, sem a letelepült cigány közösségeket nem utasították el, nem üldözték ki a városokból vagy az országból, nem volt szisztematikus üldözés.
Konfliktust elsősorban a cigányok adóztatásának és a munkaerejével való rendelkezésnek a joga váltott ki. Elrendezésükben főméltóságok – pl. Hunyadi – és az uralkodók is közreműködtek. A nagyszebeni és kolozsvári cigányokat Hunyadi Mátyás és II. Ulászló megvédte az erdélyi vajdák adóztatási törekvéseitől, biztosítva adómentességüket. A cigányokat a polgárok, illetve a város szolgálatára és a bíró joghatósága alá rendelték. Továbbá meghagyták, hogy a cigányok megmaradhassanak régi szokásaikban, ám ezeket a királyi oklevelek nem részletezik.Werbőczy István 1524-ben kelt levelének egy kitétele arra utal, hogy a cigányokat és a zsidókat a communitas regni részének tekintették, ezzel együtt civilis csoportnak, amely beletartozik az ország politikai közösségébe. Országos léptékű kollektív kiváltságokat azonban a cigányok nem kaptak.
Cigányokkal szembeni elítélő attitűd egyházi forrásban jelenik meg 1499-ben. Temesvári Pelbárt Sermones quadragesimales című munkája bűnökről szóló részében metaforikusan álnoknak, hazugnak nevezi a cigányokat.
– Ismerjük, hogy ezekben az évszázadokban milyen jellegzetes kultúrát hoztak magukkal?
– A kultúráról, hagyományokról, nyelvről, vallásról, rokonsági rendszerekről, az identitás kritériumairól olyannyira nincsenek ismereteink ebből a korszakból, hogy a „magával hozottság” tudományosan értelmezhetetlen kérdés.
Határozottan megkülönböztethetők vándorló és letelepedett közösségek.
Ennek megfelelően az életmód, a megélhetési stratégia, a munkaszervezet és a közösségszerveződés eltéréseiről beszélhetünk, de egyiknél sem látjuk a csoportok belső életét. A kétféle cigány csoportok eltérő utakat jártak. A csoportszerveződési formáktól függetlenül közös volt a helyzetükben, hogy rendezni kellett jogi státuszukat és a befogadókhoz való viszonyukat. A vándorlók esetében a rendezés menlevelekkel történt, amelyekben biztosították számukra a szabad mozgást, háborítatlanságot, biztosítva azt is, hogy ne támadjanak konfliktusok. A városokban és falvakban élő letelepült közösségek helyzetének nem volt egységes, közös rendezése, helyi változatok figyelhetők meg hasonlóságokkal és különbözőségekkel. Eltérő mértékben rendelkeztek korlátozott autonómiával, az adaptálódás legfontosabb eleme pedig a vajdaintézmény kialakulása volt. Utóbbi a 16. századra jött létre, kialakulásának 15. századi folyamatát felületesen látjuk. Lényege egy kettős rendszer: a közösségek élén vajdának nevezett vezetők állnak, több cigány csoport felett pedig szintén vajdának nevezett, nemesek közül főméltóságok által kinevezett vezetők, akiknek jogköre területileg kiterjedhetett akár egy-egy országrészre is.
Tóth Gábor
Az eucharisztia egy ép ésszel szinte felfoghatatlan misztérium
Az eucharisztia egy ép ésszel szinte felfoghatatlan misztérium
Az eucharisztia egy ép ésszel szinte felfoghatatlan misztérium